Irodalmi Szemle, 1988

1988/7 - Fülöp Antal: Erőterek (regényrészlet)

702

volna. — Dolgom van! — Valaki nagyon határozottan megmarkolta a nyerget, s abból, ahogy a keze alatt a kerékpár egyszerre mintha leragadt volna, a hatalom közelségét éreztem meg. Egy madártermetű ember fogta a biciklimet, aki inkább tűzoltózubbonyba öltözött gyíkra emlékeztetett; mintha üveglaphoz szorította volna a száját, s azon át látnám, ahogy színtelen, mármiár pikkelyes szája széle kinyílt, majd összecsukódott, s eközben elsziszegte: — De sürgős! Nem szeret himnuszt hallgatni? ... — Meghökkenve hallgattam bele a zenébe; nem a himnuszt játszották. Az elnyúló gyászinduló érezhetően halkult a vége felé, csak elvétve, egészen halványan emlékeztetett a himnusz néhány részére. Ahogy a zenére fülelt, gyíkarca — mintha átlátszó kartondobozban lett volna a feje — tompa és elszigetelt maradt: láttam, hogy nincs hallása. Szó nélkül állva maradtam. — Nohát! — mondta. A megmásíthatatlanság rám szakadó érzésével néztem, mialatt a tekintete föladatok után bolyongott a tömegben, majd eltűnt a hátak és vállak mögött. Véletlenül láttam meg a lábak között kivillanó járdaszegélyt a lámpaoszloppal, megbizonyosodva futott föl rajta a tekintetem, a biciklim számára önként kínálkozott. Menet közben sodródhattam a járda közelébe... Még elvergődtem odáig, letámasztottam a biciklit, s amikor rágyújtottam, már éreztem, ahogy a megnyugvás alattomosan árad szét a testemben. Eggyé váltam a tömeggel.

Kerekes László: Xerográfia, 1983