Irodalmi Szemle, 1988

1988/7 - Grendel Lajos: Szakítások (regényrészlet)

685

Ernővel szemben azt az egy-két apró hűtlenséget, amely színezi az életet s más ritmust visz bele, s egészen biztos volt abban is, hogy Ernőnek is meglesznek a maga külön útjai. Lakatosék mintaszerű családi életét képmutatásnak tartotta, s talán nem is járt messze az igazságtól. A Pálóczi, Olga és Ákos körüli sok bonyodalom nem volt több számára, mintha véletlenül kilöttyentett volna néhány csepp tejet a konyhakőre. Vagyis elő kell venni a felmosórongyot, s a nedves folt a kövön a lába mellett néhány perc múlva majd úgyis felszárad. Persze Csillának eszébe sem jutott volna faképnél hagyni Ernőt, s ha neheztelt valami miatt Ákosra, akkor éppen azért, hogy szerelmi ügyét Olgával így túlbonyolította. Egyszer meg is mondta Ákosnak:

— Amit te csináltál, drágám, az olyan, mint egy közönséges lopás. Ez az egy dolog az, ami visszatetsző a számomra.

Itt a borozóban Csilla meg volt győződve róla, hogy nem kis mértékben az ő tapintatos diplomáciájának és fáradhatatlan közreműködésének köszönhetően, a Pálóczi és Ákos között megszakadt barátság helyreáll, s a tragédia felhői elvonulnak Pálóczi feje fölül. Azt szerette volna elhitetni Pálóczival, hogy a nehezén most már túl van. Ebben az összefüggésben a Nóra-epizód nem látszott másnak, mint megtorlásnak, Pálóczi bosszújának Olgával szemben, s most, hogy ez az ügy Pálóczi számára ilyen szerencsésen lezárult, kezdetét vehette a terápia második fázisa. Pálóczi tudta azonban a legjobban, hogy a történtek ilyen értelmezése hamis, és Csilla meg a többiek ügybuzgó egyszerűsítései még féligazságokat sem tartalmaznak. Csilláék összeesküvésének semmiféle terápiás hatása nem volt rá, hanem mindaz, ami itt körülötte történt, csak még jobban felkavarta őt. Szerencséjére (vagy talán balszerencséjére) rendelkezett azzal a ritka tulajdonsággal, hogy nagy mennyiségben elfogyasztott bor vagy pálinka — a legtöbb emberrel ellentétben — belőle egyáltalán nem váltott ki agresszív indulatokat, sőt pacifikálta benne még azt a kevés berzenkedést is, ami minden egészséges emberben kiválasztódik, ha az önérzetét sérelem éri. Ügy ült ott közöttük a legteljesebb kétségbeesésben, hogy ebből a kétségbeesésből a kívülálló szinte semmit nem vett észre, legföljebb Ákos és én, akik a legjobban ismertük őt.

Ezért amikor Pálóczi nemsokára eltávozott a mellékhelyiségbe, Ákos odafordult hozzám, és halkan megkérdezte:

— Mit tegyek?

— Menjetek haza — mondtam.

!gy történt, hogy mire Pálóczi előkerült, ők már árkon-bokron túl jártak.

— Na mi van, a trónbitorló megfutamodott? — kérdezte.

— Olga most nemigen éjszakázhat — magyarázta Ernő, és ezt Pálóczi is belátta. Ezen az estén olyan állapotban volt, hogy mindent hajlandó volt belátni és tudomásul venni.

A következő szombaton azonban meglátogatta Olgát. A szökevények az apósánál laktak, s amióta Olga elhagyta őt, Pálóczi egyszer sem tette be a lábát hozzájuk. Egész héten erőt gyűjtött, hogy megmutassa, a történtek ellenére is sok belső erő van még benne. Az indulatosság lehet félelmetes, sőt gyűlöletes dolog, de lehet fenséges is, mondta, akkor, ha az indulatait az ember a szellemi fölényével és nagylelkűségével tartja kordában.

Olga nem fogadta őt repeső örömmel, legföljebb egy exférjnek kijáró kötelező udvariassággal, s tartózkodásának az lehetett az oka, hogy Ákos nem volt otthon. Ezt viszont Pálóczi egyáltalán nem bánta. A lakást azóta, hogy ők elköltöztek innen s az anyósa is meghalt, alaposan felforgatták és átrendezték, Pálóczi alig ismert rá. Abban a kis szobában, ahol reményteljesen kezdődő házaséletük első éveit végignyomorogták, most az apósa lakott, akit, mint Olga mondta, „anya halála nagyon megtört”, s a lakás nagyobb felét most, hogy