Irodalmi Szemle, 1988

1988/6 - NAPLÓ - Juhász R. József: „Minden művész lehet ember” (Dezider Tóth képei elé)

\ NAPLÓ 647 „MINDEN MŰVÉSZ LEHET EMBER" DEZIDER TÓTH képei elé művész 1947-ben született Vicsápapátiban (Výčapy- Opatovce). 1962—66 között a pozsonyi képzőművészeti középiskola növendéke, majd 1966—72 között ugyanott a kép­zőművészeti főiskola hallgatója, Ce- mický és Matejka professzor növen­déke. Dezider Tóth képzőművészeti mun­kásságára a konvenciókkal való leszá­molás és a készen kapott művészeti hagyományok termékenyítő átértéke­lése a jellemző. Saját bevallása szerint a képzőművészettől látszólag távol eső műfajok (zene, költészet, színház) tet­ték rá a legnagyobb hatást. Dezider Tóth a szlovák képzőművészet egyik legeredetibb alkotója. Munkássága szo­rosan kapcsolódik az avantgárd irány­zatokhoz (minimal art, koncept art, akció stb.). Részt vesz a nemzetközi mail art (küldeményművészet) moz­galomban, foglalkozott vizuális költé­szettel, s meg kell említenem Partitú­rák címet viselő sorozatát, melyben a zene, a képzőművészet és a költészet egységét teremti meg. A hetvenes években készült sorozatban tág asszo­ciációs lehetőségeket nyújt a befogadó számára, ugyanakkor egy-egy apró jellel, utalással gondolatiság és intuí­ció szoros egységét és egyensúlyát te­remti meg úgy, hogy képeinek eszme­világa a lehető legpontosabban rajzo­lódik ki a képeken. A Joseph Beuys által megfogalma­zott „Mindenkiből lehet művész” gon­dolata Dezider Tóth esetében a visz-

Next

/
Thumbnails
Contents