Irodalmi Szemle, 1988
1988/1 - IRODALMI ÉLET - Turczel Lajos munkásságáról Szeberényi Zoltán - Egy irodalomtudós jubileumára Duba Gyula, Dobos László, Tőzsér Árpád, Grendel Lajos, Tóth Károly, Balla Kálmán hozzászólásai
IRODALMI ÉLET 63 Az első ilyen találkozásra még a Vörösmarty Klubban és az első Nyári Művelődési Táborokban került sor, ahol is a néptanító Turczel Lajossal találkozhattam, már-már lelkipásztori megszállottságával és lendületével, szigorával és lelkesedésével, ami — talán nem túlzók — szinte csak őt jellemezte ezen a nagy hiányosságokat és kihagyásokat pótolni akaró, ideiglenes és nagy energiákat kívánó nem mindennapi katedrán. A további találkozások már az egyetemhez kötődnek. A tanár űr ekkor már rég nem volt tanszékvezető, és a fortélyos félelem igazgatta hivatalnok-tanárok sorába tartozott, Illetve tartozott is, meg nem is. Mert hát méltán csalódott a diák, amikor a tanár urat a tanári feladatokon túli vagy azokkal össze nem egyeztethető (biztosan kényszerű) teendők taposómalmában látta, de nagy volt az öröme is, hogy mindezek ellenére a tanár úr azon kevesek közé tartozott, akik a magyar nyelv és irodalom tanszékének olykor nagyon merev és szűkre szabott falai között is az irodalom horizontjait mutatta meg diákjainak. És a harmadik találkozás, amelyről feltétlenül szólnom kell, már ebben az irodalomban jött létre. Egy induló nemzedék előtt éppen a tanár úr értékelte 1983 júniusában, az Iródia I. találkozóján a csehszlovákiai magyar irodalomban jelentkező generációk teljesítményeit, elhelyezve azokat irodalmunk fejlődésképében, első előadóként tanácsaival és lelkes, bátorító szavaival mintegy az Iródia indulásához is hozzájárulva. Azt hiszem, nem volt ez véletlen. A tanár urat ott találjuk az 1945 után jelentkező írónemzedékek mindegyikénél. Hogyan is lehetett volna az Iródiát kihagyni? Ahhoz pedig, hogy az ember olyan érzékkel tudja tudatosítani a helyét és lehetséges szerepét, ahogy ezt a tanár úr tette az elmúlt évtizedekben, nem elég a száraz tényismeret, még ha egyetemi szintű is az. Ahhoz az kell, hogy az ember az ujját mindig a nemzeti kisebbség (és nemcsak a nemzeti kisebbség) kultúrájának, művelődésének és irodalmának ütőerén tartsa, érzékelve a legapróbb rezdüléseket is; továbbá olyan előítéletmentesség, amely — legyen bár az ember értékrendje kialakult és szilárd is — látni, respektálni és tolerálni tudja mások értékeit, és olyan szemlélet, amely a lehetőséget mindennél jobban tiszteli, valamint mindennél fontosabbnak tartja a lehetőségekben rejlő energiák és értékek felszabadításának és kibontakoztatásának az elősegítését. Úgy gondolom, a tanár úr ezen tulajdonságainál fogva tudott pótolhatatlant alkotni irodalmunkban; néptanítóként és egyetemi tanárként pedig olyan pedagógiai és nevelői munkát kifejteni, mely művelődésünk és kultúránk minden területén még sokáig éreztetni fogja hatását. Balia Kálmán T öbben is hangoztatták előttem Turczel tanár úr nagyszabású munkájának a Két kor mezsgyéjén című monográfiának kiemelkedő, sőt egyedülálló voltát. Talán nem térek el a mai összejövetel tárgyától, ha ennek a műnek a jelentőségét nem a szerző életműve jelöl, hanem irodalomtörténet írásunk, vagy tágabban: kritikai és irodalom- tudományi irodalmunk szempontjából próbálom megfogalmazni. Azt kell mondanom, hogy még így nézve is csaknem egyedülálló ez a nagy tanulmány. Nagy igényű, monografikus vállalkozásokat természetesen mások is felmutattak és fel fognak mutatni ezután is, hiszen például a kandidátusi és egyéb fokozatok ezt írják elő. Nekem az okoz fejtörést, hogy vajon miért maradtak ezek a vállalkozások — más-más módon és értelemben — lényegében folytatás nélkül szerzőik életművén belül; miért maradtak magányosak irodalomtörténetünkben; létrejöttük és létük miért hat esetlegesnek, előzményekből alig-alig következőnek, egyszóval: szervetlennek? Ne essék félreértés: semmit sem kívánok számonkérni, a legkevésbé Turczel Lajostól. Enyhén szólva alaptalan lenne az ilyesmi, hiszen a tanár úr jóval többet tett — és jóval több területen —, mint ahogy elvárható lett volna tőle. Én még a ma is több ízben említett j38-ig vagy 45-ig vagy 48-ig terjedői irodalomtörténeti szintézis megírása miatt sem türelmetlenkedem, noha én szeretném legjobban, ha erre Turczel tanár úr vállalkoznék. Véleményem szerint irodalmunknak, szellemi életünknek nem a Turczel vagy
