Irodalmi Szemle, 1988
1988/6 - FÓRUM - Dusza István: Egy műnem — több műfaj
DUSZA ISTVÁN Egy münim — több műfaj Kritikusi vizsgálódás kilenc tételben 1987 prózaterméséről II _ a tavaly megjelent prózakötetek számát és műfaji megoszlását Ifi O vesszük számba, akár elégedettek is lehetnénk. Két regény, négy novelláskötet, egy riportkötet és egy útleírás látott napvilágot a Madách Könyvkiadóban. Ezekre tekintve nem szeretnék eleve sorrendet felállítani, eltekintek a szerzők és kötetcímek előzetes felsorolásától is. Teszem ezt azzal a meggyőződéssel, hogy mindez az előítélet vádjával lenne illethető. Megmaradok tehát annál az évszázados módszernél, amit a betűrend kínál. Ez még véletlenül sem sugalmaz értékrendet, utóbbit azzal szeretném érzékeltetni, amit egyenként vagy különböző mértékű átfedésekkel, utalásokkal és viszonyításokkal a következőkben — bízom benne — megteremtek. (I)A látszat ellenére nem kezdő szerző könyve az X-ék a hetediken c. novelláskötet. Csicsay Alajos, aki ezzel a gyűjteménnyel mutatkozott be, életkorát tekintve sem tartozik a fiatal írók közé. Novelláit, tárcanovelláit, karcolatait közel másfél évtizede közli rendszeresen a csehszlovákiai magyar sajtó. Ebből a nézőpontból igen termékeny és tudatos, témáit megfontoltan válogató szerzőnek tűnik. Ez a rendszeres jelenlét, amelyből természetszerűen véleménymondásának aktualitása is kideríthető, a kötetben szereplő írásainak többségét is jellemzi. Olyan válogatást vehet kezébe az olvasó, amelynek használt volna, ha szigorúbb kéz válogatja. így elkerülhető lett volna, hogy a szösszenetnyi, publikus karcolatok, hangulatokat érzékeltetni próbáló rövid szövegek és az igazi novellák összessége eklektikusságot tükrözzön. A maiságot, az érvényességet egy panelház mikroközösségének, egy tantestület tagjainak és a kisváros periferikus alakjainak modern panoptikuma pótolja. Tévedés ne essék: Csicsay Alajos mondanivalója az írások többségében mai, érdekes, csupán az irodalmiság fokával, a tartalmak formai kiteljesítésével és az írói invencióval van baj. Az ilyen novellákkal szembekerülve mindig zavarba jön a kritikus. Azonnal közhelyek mögé menekülne. Nyelvtani, stilisztikai szempontból kifogást nem emelhet, a téma- választás aktualizáltságát sem tagadhatja, a történetek (feltéve, ha nem csupán egyetlen hangulat leírásáról van szó) épkézlábak, ráadásul a karcolatok, tárcák, novellák műfaji szabályainak is megfelelnek. A kötetet olvasva nem is született meg bennem az elutasítás gondolata. Novelláról novellára haladva általában megjelennek a csattanók, szabályszerűen poentírozottak a befejezések. Ezek még akkor is nyilvánvalóan ilyenek, amikor a történet maga nem igényli. Vagyis: a modem irodalmiság, az eredetiség hiányzik. Ennek érzékeltetésére a következőt mondanám: Az Emberek, jelhők, levelek című novella öregasszonya esetében sem elégszik meg a már-már transzcendenciába forduló egyéni sors sűrítésével. Direkt módon belekomponálja a történetbe az öregasszony egyik fiának a halálesetét, másik fia kitagadásának a történetét, s a harmadik nyelvvesztését is. önmagában véve a kötet minden írása lehetne egy-egy kiváló novella. Vagyis: Csicsay Alajost az emberi tapasztalása, életismerete megvédi attól, hogy érdektelen, nem eléggé általánosítható történeteket rögzítsen. Csak éppen az az írói magatartás FORUM
