Irodalmi Szemle, 1988
1988/6 - Keszeli Ferenc: Fele királyságom (vers)
584 Reccsen a mentség, siklik eléd a nyálkás kiút. Inkább a tűz fölé hajolj az istenverte alkonyatban, hol kő marad kövön, vacogáson a vacogás. • • • Most nehezen tavaszodik, fázik a hamvas barka is. Buta szelek bivalyognak, sárban hevernek tengelyek. Rozsda fakad könnyes ágon, sár a sárral lám: összenő — és víz a vízzel összeér, majd összenéz a víz, a hó. Mint láng a szilaj huzatban, úgy csapkod bennem a türelem, és nem tudom, kibírom-e, ha reggelre nem lesz tavasz. Aztán megint tavasz és megint ugyanaz. 9 9% Megérint, miként a fényt a fény. Körbejár, mint virágot a virág. De mint a vadon, irgalmatlan az, és haszontalan, mint a mirtuszág. A puszpángra tekints, repdes az, szél viszi könnyen — félve nevet. Tavasznak ízét ha szádra veszed, felriadsz, mert ez az íz keserű. A pálya betonján cigarettázni 9 9 © Állni derékig salakban 9 9 9 Hálója van és jókedve van 9 9 9 Harminc ezüst a nyelv alatt • 9 9 Sauvegarde 9 9 9 Volt nekem régen ladikom, végtelen, tiltott vizeim. Mára csak a vizek maradtak
