Irodalmi Szemle, 1988

1988/5 - LÁTÓHATÁR - Jozef Gerbóc: Ragadozók (vers; Kulcsár Ferenc fordítása)

Jozef Gerbóc

Ragadozok

Már zúdulnak alá a benépesült téren.

És viszik pomádés fejükben egzakt agyukat, akár a szentségtartót.

Zúdulnak alá villamossínekhez hasonló gondolataikkal. Praktikus koponyáikkal a rózsaszín fülek idézőjelei közt.

A képzelőerő, az ábránd és a remény ellen. A költészet ellen. Zúdulnak éjjel-nappal. S éj-nap határán erőszakkal behatolnak az álmokba. Az emberi dolgokról való csöndes elmélkedésbe. Zúdulnak elő parádés jóshelyeikről. A tökéletesen járó órák tornyaiból. Az idő mélyéről. A megtervezett történelmi emlékezet termeiből.

Zúdulnak saját jelenlétükkel a saját jövőjükbe. Bőröndökkel, akárha eszmék szemétkosaraival. Az élet diplomatái.

A magán-ígéretföldjeié. A családi boldogság követei. Zúdulnak a mellőzhetetlenség égövében. A mindenhatóság parfümjében.

Vonulnak a kor súlyos infarktusában. Aranyfoggal büszke ajkuk mögött. Elkerülve a beton-szomorúságot és a panel szemétdombokat. Zúdulnak a barátjaik sírjai felett.

A konyak-szerelmek műhelyein át. Ismerőseik asszonyaihoz. Testük kisimított selymei felé. Idegen hálószobákba s konyhákba. Az ünnepien kivilágított bárokba s a tükrös kávézókba. Szájból szájba.

Nyelvről nyelvre. Beszédből beszédbe.

Zúdulnak a nyári éttermek teraszaira.

Serdülő lányok vihogásában s melleik

finom illatában. A minisztériumok és a magas

hivatalok folyosóin. A mi kicsi

és elszigetelt stabilizációnkon át. Zúdulnak

a luxusüzletekbe. A repülőterekre

s a kilátótornyokba. A szépségszalonokba

s a divatbemutatókra. A színházak ragyogó

páholyaiba. A történelmi épületek

erkélyeire. A politikusok magasröptű monológjaiba.

Az igazságokba és hazugságokba. Az erkölcs fennkölt

elveivel. Az önfenntartás ösztönével. A bólogatás

pavlovi reflexeivel. Zúdulnak öntudatosan,