Irodalmi Szemle, 1988
1988/5 - Zs. Nagy Lajos: Korhely káprázatok (elbeszélés]
453 Először: nem tudok beilleszkedni a társadalomba. Másodszor: csak akkor dolgozom, ha kedvem van hozzá. Harmadszor: rendszertelenül, vagyis összevissza iszom vodkát, borovicskát, kocsisrumot, sört, bort, és ha csak tehetem, elkerülöm az ő kocsmáit, vagyis állami pityóka helyett magángazdák, maszek pálinkafőzők borait, kotyvalékait vedelem, és állítólag, ha csak egy mód van rá, elkerülöm az állami fogadásokat, recepciókat, sajtóértekezleteket. Negyedszer: az Isten se tudja megállapítani, mi a véleményem az ő, vagyis az Állam ökölvívó tudományáról, pedig ha figyelnék, akkor meghallanám, hogy ő itt a legszebb, a legjobb, a legnagyobb. Ezt mondta, és négyszer alaposan pofonvágott, úgy, hogy elterültem a padlón, mint a béka. Most figyelj, Rózsi! Hogy lehet kiütni egy olyan bunyóst, akinek három feje van? Sehogy. Szájon vágom az egyik fejét, úgy, hogy kettétörik az állkapcsa, de a másik kettő belevigyorog a pofámba, hogy azért ez nem volt teljesen pártszerű, leninista pofon, és hogy szerintük túl sokat hallgatom a Szabad Európát. Egy jobbegyenessel igazítanám helyre a dolgot, mondván, hogy nincs is rádióm, de őszerinte van, és hogy hallgatom is, ha éppen nem tréningezek, s hogy ő ezt érzi a jobb kezem mozgásán. És közben akkora pofonokat kapok tőle, mintha én lennék Trockij még a sztálini időkben. Ezen segíthetnél valahogy, Rózsikám! Az Állam nagy bunyós, elismerem, de az utolsó menetet szeretném legalább döntetlenre kihozni. Mit tanácsolsz? És most nem tudom: álmodom-e, a gyönyörű mellű Rózsi énekli-e, vagy a Tanítók Énekkara zengi (Vass Lajos vezénylésével): „Nagyokat ütök a libám fejére, Libuskám, ne menj a vetésre!!!”
