Irodalmi Szemle, 1988
1988/3 - Vajkai Miklós: Álarcok és szerepek
270 aludj... Így ni... Aludd ki magadból az életed gennyét. Az összevisszaságot, amelyet majd negyven éven át magadba gyűjtöttél! Aludj... mert aludnia kell annak, ki egy adott élet terheit hordozza magában... Harmindhét év: harminchét ... amit bábelien összezagyváltál... Hát aludj...” — öreges kitartással szorította a szunnyadó kezét. „Aludj, Nicholaus Borowski... Ereszkedj mind mélyebbre, fáradt sasmadár... kit talán majd a saját szárnytollával döfnek le, ős ha halódva hörög, azt mondják: Védhetted volna magadat, Nicholaus Borowski! De te, barátom, hitvány voltál ostromlónak, és hitvány vagy önvédőnek is...” Az előszobában kezébe vette a néhai diák lábbelijét. „Sejtettem, hogy csak ilyen laffogóra futja a pénzedből... Tán három napja viseled, de az eltávolít- hatatlanul rászáradt festékfolt már a hanyagságodról árulkodik. A hanyagságodról, melyet egykor nagyvonalúságnak hittél. Különben is: nagyvonalú csak az lehet, akinek a körülményei ezt megengedik ... Három nap alatt széttapostad a cipődet, mely jóval nagyobb a kelleténél, hogy lábad kényelmesen beleférjen. Tehát kényelemszerető is vagy...” A cipő talpára pillantott. „Hajdani energiájából azért megmaradhatott valamicske...” — gondolta. Háromszor huszonnégy órát ült Borowskival szemben, miközben egyre suttogott hozzá ... Végül így szólt: — Régi, bevarasodott história ez, nagyon régi ügy... S az idő hínárja majd mindent magának követel... Pedig jól kijövünk az emlékekkel, amelyeket nem áll módunkban a másvilágra vinni, Borowski... Mert úgy van az rendjén, hogy egyszer mindannyian útra kelünk ... Emlékeztetőül, hogy itt voltunk: hátrahagyunk valamit. Még akkor is itt hagyunk valamit, ha énünk tiltakozna ellene... De sohase feledjük: egy napon minden véget ér... Ügy bizony! A vele kapcsolatos időm, lásd, lejáróban. A kettőzött szereposztásnak nemsokára vége. De hogy ITT VOLTÁL ...” A falak mintha rájátszottak volna a helyzetre. Egyre püffedtebbre hízták magukat. A kövérségtől csillogtak. Mintha nem is a külvilág elhatároló! lettek volna, hanem jól táplált élőlények. Nodier éppen a konyhába tartott, mikor a szunnyadó felébredt. „Ez igen...” — dörmögte az öregember. — Kialudta magát, uram ...? Majd kisvártatva: — Jól érzi magát, uram ...? És Borowski: — Hány óra van ... Nodier: — Mennyi? Nem tudom. Tény, hogy éjszaka van...
