Irodalmi Szemle, 1988
1988/3 - Zirig Árpád: Ajándék
256 mag ellenében. Ügy intéztük, hogy az én szépségemmel egyidőben legyen a derékdögönyözésem. Négy-öt percet szótlanul várakoztunk együtt, de nem szólítottam meg az én kis havasi gyopáromat, csak lopva pillantgattam rá, hogy aztán zavartan lesüssem a szemem. Persze, úgy irányítottam a műveletet^ hogy a tekintetünk találkozzon, de sosem vártam meg, hogy ő fordítsa el a szemét, mindig én vonultam fedezékbe. A masszőr kiszólt, hogy kéri a következőt. Egy pillanatig néma csend támadt, majd a szöszikém zavartan körülnézett, és elindult az ajtó felé. Minden úgy történt, ahogy elterveztük, mert a cinkostársam kedvesen megállította a hölgyet egy mondattal: „Elnézést, kedves, de a doktor űr van most soron.” Én előzékenyen fölajánlottam az előjogomat. Nemcsak a szimpátia fölkeltése volt a célom, de míg a masszőr végezte a dolgát, én egy függöny mögül csodálhattam azt a gyönyörű testet. Nem akarom részletezni, de mondhatom, komoly esztétikai élményben részesültem. Karcsú derék, kupolaszerű mellek, nyurga combok, kettévágott birsalma popsi, az egész test feszes, sehol egy kiálló csont, beágyazva minden finoman, és betakarva illatos, selymes bőrrel. Észbódítóbb volt, mint vártam. A „doktori figura” bejött.. Mosolygós, beszédes, kedves lett hozzám. Naponta többször is találkoztunk. Egyre fölszabadultabb lett, egyre csábosabb. Sikerült fölébresztenem benne az örök Évát. Olyan biztos voltam a dolgomban, hogy a másik nagy ászomat is bedobtam! Tudod, az abból áll, hogy megjátszom a feleségét imádó férjet. Az első hosszabb esti sétánkon megtartottam szívfoglaló előadásomat. Mélyen elítéltem az úgynevezett fürdőházasságokat, a futó, érzelem nélkül ágybarohanásokat, sőt, meg sem tudom az ilyeneket érteni, mondogattam mély megvetéssel. Számomra a feleségemhez fűző hűség a legfontosabb. Dicsértem a feleségem minden tulajdonságát, szépségét, és azt is megjegyeztem, hogy nemigen találnék olyan szép testű érett nőt, aki azonos esély- lyel a versenytársa lehetne. A mondat telibe talált. Fölizgatta női büszkeségét, és fokozatosan előcsalta belőle a vetélytársa fölött diadalmaskodni akaró és tudó nőstényt. Győzni akart minden áron! A számára ismeretlen bálványt, amit a sétáinkon építettem föl, tudatos módszerességgel rombolta, zúzta, törte pozdorjává. Nem ecsetelem tovább, szakikám, hiszen fantáziád neked is van. Mindent, amit egy nő bevethet, bevetett. A találkozásunk negyedik estéjén, a harmadik martini után már szinte ráncigáit az ágyába! Megteremtette, megszülte a csodát, azt, ami egy férfi és egy női test között létrejöhet. Izmai megfeszültek, karjai, mint a liánok rám csavarodtak, ágyékát elöntötte a követelőző tűz, s testének álomszép domborulatai megteltek elektromos feszültséggel. Különös pikantériát adott ennek az égő, ölelő csodának az a három szeplő, amely mintha egy egyenlő szárú háromszög csúcsait jelölte volna a bal fenekén... Elemér épp a borát szürcsölte unottan, de a három szeplő hallatára az egész korty a torkára futott. Prüszkölt, fulladozott. — Mi van? — Semmi, semmi, csak ez a bor. — Egész testében remegett, belei görcsbe rándultak, a szíve rendszertelen kalimpálásba kezdett, agyában ezerfelé szaladtak a gondolatok. Rosszullét hullámai öntötték el, alig maradt annyi ideje, hogy a vécéig elrohanjon, hatalmas böffenéssel szabadult ki belőle minden, amit az utóbbi órákban elfogyasztott. Vagy fél óráig tartott a kínlódása. Megmosakodott, mély lélegzetet vett, és odatántorgott az asztalukhoz. Tonda kéjes mámorban úszva mesélte tovább a történetét, de ő már más érzelmi szférában kalandozott. Megfojtom, széttépem, sziszegte magában. Az én Mártám egy borbély, mit egy borbély, egy szargörcs, egy koszvakaró szeretője volt! Ringyó lett, közönséges ringyó! A gyermekeim anyja egy ilyen nyomorultnak, senkiházi stricinek az ágyasa ...
