Irodalmi Szemle, 1988

1988/3 - Tőzsér Arpád: Intenzív jelenlét

232

erőfeszítést” érezzük. Ez a nyers „akarat és erőfeszítés” csak egyetlen irányt ismer: felfelé, minél magasabbra. Minél látványosabban haladni meg mindent, ami a költészetben volt és van. Kár, hogy közben — megint csak a barokk Escorial természetének megfelelően — a részletek, a belső arányosság így kidolgozatlan, s következésképpen az esetleges egységes „gondolatképlet", világkép, világértelmezés megteremtetlen marad.

TÖZSÉR ÁRPÁD: Escorial Közép-Európában, Irodalmi Szemle 1985

Mindezen túl, szimpatizáló kritikusként sem lenne merszem prognózisjavaslatot rajzolni az újabb — 1981 óta készülődő — Cselényi-szintézis számára. Mint korábban jeleztem, nem gondolom, hogy Cselényi László nihilista játékosként kevergetné stochasztikus szó- és fogalomkártyáit. Meggyőződésem, hogy a neki juttatott téridő diszparát élmény cserepeit izzítja, s majd rakosgatja sajátos mozaikká. Néha a míves ujjégetett hevével, még gyakrabban hűvösült gondjával. Elvégre a Téridő-szonáta Is értelmezhető racionálisan! Gerliczki András szavával: „A közvetlen élmény riportokban öltött formát; a riportok részletei a ciklusok élére kerültek; maguk a ciklusok pedig fokozatosan feloszlatták, átrendezték ezeket a töredékeket... A könyv bárhol fellapozható, bármelyik oldalon kezdhetjük az ismerkedést.” Hasonló élményem volt a Krétakor kapcsán. Most viszont — amikor összehasonlításra kényszerültem — a Téridő- szonáta kevésbé volt reveláló értékű, mint annak idején a Krétakor.

Adatkész háttér- és személyi információ híján nem kockáztatom meg a „költői elfáradás” hipotézisét. Gyanakszom azonban a hetvenes-nyolcvanas évek viszonylagos társadalmi apátiájára, melynek kapcsán kevésbé jöhettek létre olyan prózarögök („alvadt vérdarabok), melyek „új versekbe” kívánkoztak volna. Nem mintha nekünk feltétlenül Mohács vagy árvíz kellene. Bizonyára beérnénk a gyakoribb „szelíd barangolás” lehetőségével. Hogy haza jöhessünk, mint Cselényi tette. Útipoggyászunk kirakósa során pedig megint következhetne a talált tárgyak megtisztítása.

7. (összegzéskísérlet) Cselényi prózája és költészete összmagyar vezérfonalat és Európa-barlangrendszerbeli — néha kiúttalannak látszó — kalandozást egyaránt kínál. Azt hiszem — mint megannyi más hiperérzékeny lírikus —, ő is jobban választja meg anyagát (egyes vélemények szerint: anyaga választja őt!), mint anyagszervezési erőit, melyek idővel összegző okelvűség- ben, azaz skatulya- és cimketalálásban is kénytelenek megnyilvánulni. „Ez is, az is Európa” — Cselényi 4/4/4/4-e szerint: „zsúfolt kirakatsivatag”. Ez viszont olyan felismerés, mely további felrajzolást is tételez: Duna menti krétakör! Az itteni összetartó és széthúzó erők alkotói konstatálását végezte el Cselényi László a mondott pályaszakaszban. Mondandójának érvényessége és vitathatósága részben már dokumentált, részben jövő dimenziók kérdése. Eddigi egyéni őszinteségéhez, útkereséséhez és keserves hivatásvállalásához viszont kevés kérdés férhet. Továbbra is várjuk tőle a közös és saját fejlemények hites beszámolóit — útközben is.

SZILASSY ZOLTÁN: Duna menti krétakör, Alföld 1987