Irodalmi Szemle, 1988
1988/10 - Ardamica Ferenc: Görbe Tükör előtt (paródiák)
1162 sajnáltak téged. Engem sem!... Fekete éjszaka, fekete bánya, fekete szellentés, fekete szél... Vihar! Már nem sokáig ... Lóvirsli lesz belőle! Sárából és Leóból szintén. Gergőből nem. Pedig elsősorban belőle lehetne!... Száguldás ... Hajnali teher... Oszkár-tanár, gyanta, szénpor, hajnali hegedűszó, poros százasok a küszöbön... A kormányos szidja a darus anyját. Szerbül. Aki tud szerbül, annak könnyű. Aki viszont nem tud, azt hamar elküldik tollat fosztani. Gedeon is megtenné Jeromossal, mint a többi szezonossal. Ne félj, Jeromos, nem fog fájni! Ha villanynál csinálják, nem fáj... Gyerünk a vinklibe!... Vagy a kamrába... a polcra. A kamrában nem lehet. Ott ül Öreg Ignác. És Bandika... Ban- dika tud olvasni. Öreg Ignác nem. Fejszenyél. Tőke. A Marxé. Kedvező pillanatában, egy kedvező korban írta. Még Sztálin előtt. A mázlista. Később már meg sem tehette volna. Hé, öreg, mikor támad Amerika? — Ezt Marxtól kérded? — Dehogyis, te marha! Az Öreg (hófehér hajú, analfabéta) Ignáctól. De nem válaszol. Mással van elfoglalva. Szenet lop és agyonüti Bandikét. — Rendőrök? — Jönnek ... Később ... Akkor is főleg a cigányokért. Rafayért, a bal tás íele- séggyilkosért, aki mégis az öklével ölt. Vagy a sántikáló kamaszért. Esetleg Kobakért. Bocs, érte az erdőkerülő jön. Najdélandó cséli... Mit szólsz? Sűrű, mi? — Szó, ami szósz, elég sűrű! — Folytatom: Fekete foltos kutya, dán dog, Salamon. Salamonok... — Eszembe jutott egy karcolatod: A kiállított papagáj volt a címe. — Akkor elhallgatok, nem folytatom. Játszom az indulatos Bandit. Figyelmeztetlek, kis híján megsértődtem, ami azt jelenti, hogy majdnem haragos vagyok. Ügy látszik, fogalmad sincs róla, kivel beszélsz: „Vácról jöttem, kérem szépen, Négy mázsát pihent a vérem, Nem is tudják, ki vagyok én!” — Csak ne fenyegess! Inkább fejezzük be az interjút! Idd meg borod, és sze- delőzködjünk. Kiszellőztetjük a fejünket. — Fekete romantika, fekete furat, fekete gyutacs, kilenc fekete patron. Bumm! Robbantunk? — Őrült! Mára elég volt! A lőmesterről legközelebb. — Fekete éjszaka, fekete bőrönd, irány a koromfekete park! — Indulj előre! Minket együtt nem láthatnak. — Miért ne láthatnának? Már elég sötét van. — Ha elég sötét van, akkor add ide a bőröndödet. — A bőröndömet nem adom. — Kár. Pedig olyan szívesen vittem volna. A parkba. Jót tenne a könyökömnek. Görbe. Nincs, aki kiegyenesítse. Pedig alig könyököltem vele, erre esküszöm. Alig használtam életemben. A bőröndöt az ortopédusok kifejezetten ajánlották. — Ne hallgass rájuk! Mind hazudnak. Egyedül borotvával lehetne belőlük kicsikarni az igazságot. Neked van? — Csak villanyborotvám van. És azt sem a zsebemben hordom. — Nesze a bőrönd, Gatyamica. Viheted! — Nagylelkű vagy. Nekem adod? — Egy frászt! Arról nem volt szó. Azt mondtam, hogy viheted. — Meddig? — A parkig. — Jé, akkor mégis megyünk?
