Irodalmi Szemle, 1988
1988/10 - Ardamica Ferenc: Görbe Tükör előtt (paródiák)
1156 leginkább a kis Gergelyt. Ne vonjon le belőle, dokikám, elhamarkodott következtetéseket! Inkább gyorsan kitalálom Gergely kishúgát. Szóval az osztálytársak ... Egy fejjel magaslottam ki közülük, pedig nekem az élet javaiból mindig csak kiskanállal jutott. Holott mindent megpróbáltam (a tanuláson kívül). Ittam, verekedtem, lányos házak kertje alatt koslattam. Söröskorsót ettem, akit regei megvertem, este eltemettem. És fordítva. A kertünk végében volt a temető ... Megdurrantottam anyám betétkönyvét... Máriásoztam, ferbliztem, huszonegyeztem, padlásokat fosztogattam. Egy kis szajrézás még nem betegség, remélem, dokikám, maga is így gondolja! Megint más dolog a két hiányzó metszőfogam! A borbélyszékből nézve hiányos fogsorom remekül passzolt ahhoz a mély, függőleges sebhelyhez, amely a homlokomon húzódik rézsűt, s amely miatt jó hangzású nevem még valamiféle titokzatos zöngét is kap. Tehát: minden kocsmaasztalnál bérelt helyem volt. A jó ember esendő. Csőlakó mégsem voltam, inkább padláslakó. Bagoly szállt a tetőre. Vásároltam egy gyászautót. Megmérettem és tizenöt másodpercben mérve könnyűnek találtattam... Megtörtént, hogy a padlástér is be volt építve. Kénytelen-kelletlen lementem. A fő- tetlen előszobába érve azonnal tudtam: az olajkályha miattam hűlt ki. Dokikám, felőlem most is azt gondolhatja, hogy ez konstruált mentség, és itt megfogott. De korai az öröme, még jóformán semmit sem tud: üvegpohárból ittam a tejet. Azon az éjjelen is, közvetlenül az álmom küszöbén, felsorakozott a sokféle, rám leselkedő, csatornabűzt árasztó kobold és emberszemű szörny. Kölnit, szájvizet, hónaljszagtalanítót locsoltam a párnámra, alája pedig pléhből készült tojástartót csúsztattam, azzal tartva távol a szörnyeket. Egyetlen könyökből irányított mozdulat, és az orbáncos malac megúszta a dögtemetőt, mehetett vasárnapi ebédnek... — Szentséges úristen! — Figyel, doki? Másodszor és utoljára jártam a nyolcadik osztályt — tellett az időmből... Ja, ezt már említettem! Tudja, milyen voltam addig. De ennek már befellegzett. Elhatároztam, állatorvost pofoztatok magamból. Nem raklak be a mozsárba, de imádkozz, Kenesi — belőlem is állatorvos lesz! — Ahhoz érettségi kell! — Kenesi is ezen lovagolt. Később meg a kishúgomon. Még később kismamaruhát hozott neki... Rosszul áll a szénám, doki? A csillagok alább ereszkedtek, a kemények és a diófák közé. Innen a nyomás! Egyébként tiszta éjszaka volt. Bátran nyitottam be Maxiékhoz, egyenesen a bordó fénybe. Zálogosdit játszottak. Az asztalon tornyosuló zálogtárgyak tetejére egy használt vattacsomó repült. Rajtam kifogott a harmadik pohár pezsgő. Elterültem, mint egy lepényhal. Julcsa mama egy gumikerekű kézikocsira lökött, és azon tolt el magához. Ezek után, mondja, doki, súlyos? Jól feladtam a leckét, mi?! Fel tud állítani valamilyen diagnózist? — Valamilyet fel... De nem vagyok doki! — Hát akkor? — Gatyamica vagyok a Görbe Tükörtől! — Miért nem szóltál közbe? — Bevallom, nem mertem! — Gyáva kukac! Mit akarsz? — A szokásosat. Nézz bele a Görbe Tükörbe! — Szakállasán vagy anélkül? — Szakállasán! Volt neked egy könyved ... — Kettő volt... — Jó, kettő... Beszéljünk egyelőre az elsőről, a Még élek-harangról. — Eddig is arról beszéltünk... Abban nagyon nagyot cselekedtem: a rummal együtt lenyeltem két éjjeliőr iránt érzett megvetésemet.
