Irodalmi Szemle, 1988

1988/10 - Duba Gyula: Öregek halála — páholyból (elbeszélés)

1133

be az örökléttel, magányosan, bár sok tanú előtt. Az érkező orvos megfogta a pulzusát, megállapította a halál beálltát és felvette a jegyzőkönyvet.

Végigfektették a bordó, plüss huzatú pádon, letakarták fehér lepedővel, kinyúltak alóla félretaposott posztócipői.

Késő délutánig ott feküdt, az érkezők egy pillantást vetttek rá, gondolatban talán kelletlenül szemére vetették, hogy éppen itt halt meg, ahol az emberek szórakozni vágynak, könnyűnek és fontosnak akarják érezni magukat. Ki lehettél, gondolják talán, halott vagy, annyi szent...! A temetkezési vállalat fekete autója már sötétben hozta a koporsót.

A törzsasztal egyik szerkesztő kültagja később elmondta, hogy Kajo két hétre rá halt meg, otthon a lakásán, egyedül.

Néha találkozom az Ezredessel, nagyon öregen totyog az utcán, nem jön a törzsasztalhoz, másik kávéházban talált alkalmi ismerősöket.

A szürke oszlopnál a valamikori kültagok üldögélnek. Kevésbé történelmiek és archaikusak, közelebb állnak a városképhez! Közelebb ért hozzám általuk a múlt. Mások, mint Hunék voltak, hangosabbak, de felületesebbek, okosak, de kevésbé szenvedélyesek. Többet szórakoznak és kevesebbet gondolkodnak. Egy- nyelvűek, magyar és német szavakat elvétve, hibásan használnak, gondjaik maibbak, nem terheli őket annyira a múlt. Agyar úgy nézi őket a terem végéből, mint akit semmi nem érdekel, mint aki semmit nem ért.

Láttam és tudom, az idő lépett! Testet öltött és felfedte magát...