Irodalmi Szemle, 1988

1988/1 - HOLNAP - Hizsnyan Géza: A szórakoztató színház változatai

ló. Az előadás leggyengébb pillanatai a dalokon kívül a táncok. A koreográfia (Ondrej Soth munkája) közhelyes, kevéssé kifejező, öncélú és érdektelen. Ráadásul nem eléggé látványos, s bizony a táncosok tudása is sok kívánnivalót hagy maga után. A fentiekkel magyarázható, hogy a színházi este túlságosan hosszúnak, von- tatottnak tűnt. Mégis, érdekessé a drámai szövegen kívül elsősorban a színészi teljesítmények teszik az előadást. František Výrostko nagyszerű Thyl Ulenspiegel. Igazi kópé, akinek azonban a drámai jelenetekben súlya van, elhisszük neki, hogy könnyedén vágja ki magát a legnehezebb helyzetekből, csapja be az ellenségeit, hódítja meg a lányokat, asszonyokat (akiket jó rendezői ötlettel egyaránt Dana Kupferová jelenít meg, nemcsak a jelmezeket, a jellemeket is ügyesen váltogatva). Ki kell még emelni Jozef Kramár alakítását a hóhér szerepében: nem tud lemondani jól jövedelmező és társadalmi rangot is jelentő állásáról akkor sem, amikor már világosan látja, hogy az elnyomás, igazságtalanság eszközéül szegődött; ebből fakadó lelkiismerti problémáit minden erővel igyekszik elfojtani, semlegesíteni.

MOLIÉRE: Az úrhatnám polgár (Andrej Bagar Színház) immár hagyományosan a Várjátékok csúcspontja vagy legalábbis kiemelkedő eseménye a nyitrai (Nitra) társulat vendégszereplése. így volt ez az idén is. Jozef Bed- nárik rendezése mintapéldájául szolgálhat az élő, eleven, aktuális és egyúttal remekül szórakoztató színháznak. A klasszikus darabban Bednárik korunk „Jourdainsá- gát” igyekszik tetten érni és felmutatni. A hatalmát (a pénze hatalmát) fel- és kihasználó, az anyagi gazdagsághoz szellemileg föl nem növő, föl nem érő embert, aki olyannyira igyekszik megfelelni az általa elképzelt, feltételezett előkelő ember mintájának, hogy teljesen elveszíti józan ítélőképességét, reális ön- és helyzetértékelésre képtelenné válik, nem hajlandó tanácsot elfogadni a hozzá legközelebb állóktól sem, akik szomorúan szemlélik, mint válik csalók áldozatává, nevetségessé, hogyan szakad el végérvényesen és visszavonhatatlanul a realitástól.

A rendező az első pillanattól érzékelteti Jourdain világának abszurd voltát. A hájas tánctanár kecseskedő mozgásával határozottan nevetséges, az idősödő énektanárnő monomániásan egyetlen dallamot

ismétel: tehetségtelenségük nyilvánvaló,

és ez fölveti a posztjukra alkalmatlan emberek ugyancsak aktuális kérdését is. A filozófiatanár átvedlése csuhás barátból öltönyös „funkcionáriussá” rendezői és jelmeztervezői telitalálat, frappáns jellemzés. A vívómester kissé hibbant militarista, a barát Dorante egyszerűen csaló gazember — Jourdaint tehát hatalmi hőzöngésének haszonlesői veszik körül. Hatalomvágy okozta vaksága annál nyilvánvalóbb, minél könnyebben kiismerhetők a „segítői”. A rendező következetesen a játéknak ezt a vonalát emeli ki. A munkáira olyan jellemző finom, de félreérthetetlen aktualizálásokkal most is találkozunk. Ennek érdekében nem riad vissza a moliére-i szövegen teendő kisebb-nagyobb változtatásoktól sem. Az aktualizálások mégsem bán- tóak, erőltetettek, remekül illeszkednek bele a színpadi koncepció egészébe, a megrajzolt drámai folyamat ívébe, a szereplők jellemrajzába. Egy példa a szövegmódosításra: „A mamamusl? Az valami olyan, mint az első titkár”. Moliére darabja vígjáték ugyan, a dráma mégis pontosabb műfaji meghatározása lenne a nyitraiak előadásának. A befejezés ugyanis, fergeteges poénkodás ide, vígjátéki kavalkád oda, végül is megdöbbentő és elgondolkoztató. Amikor már mindenki számára nyilvánvaló, hogy Jourdainnal Cléonte és Covielle űzött komisz tréfát Lucile kezének elnyerése érdekében, s ezt meg is mondják neki, ő monomániásan hajtogatja tovább: „Én a tisztelt mamamusi vagyok! Engem itt mindenki nagyon szeret!” Gesztikulálva jön előre a rivaldáig, majd behozatja gigantikus méretű képeit, melyek „mamamusi- ként” ábrázolják. A drámai ív ezzel zárul be végleg. Jourdain úr visszavonhatatlanul elszakadt a valóságtól, egyéni tragédiájának vagyunk immár tanúi, s a katartikus befejezés után sajnálattal gondolunk a Jourdainokra, noha tudjuk, sok kárt okoznak ma is, hiszen nem mindig sikerül a fondorlatos Covielle-eknek megmenteni a tiszta érzéseket, eszméket.

A társulat kiváló színészekkel rendelkezik, akiknek képességeit Bednárik remekül mérte fel. Mariin Slovák Jourdainja úgy nevetséges, föltörekvő pojáca, hogy végig érezzük az ilyen ember potenciális veszélyességét is, s a befejezésben a megbomlott lélek tragédiáját. Adela Gáborová Jourdainné szerepében a józan ész rendíthetetlen, félrevezethetetlen megtestesítője, visszafogottan, ízlésesen van jelen a színpadon, úgy, hogy a férjét szerető s vesz