Irodalmi Szemle, 1988
1988/9 - BESZÉLŐ MÚLT - Balla Gyula: „Korlátok és Korláthok ellen” (Tamás Mihály életművéről)
1079 állapítja meg, hogy: ,,a szlovenszkói magyar irodalom legszomorúbb hiányossága az, hogy irodalmunk itteni művelői — igen kevés kivétellel — alig-alig értenek az irodalom mesterségbeli részéhez”.4 Tamás Mihály mintha másik hivatásának jegyeit az irodalom területére is alkalmazta volna. Tehette ezt azért is, mert a novellától sem idegen az arányosság, a külső formai megtervezettség. Fábry Zoltán, akinek esztétikai és kritikai ítéletei ekkortájt sok vihart kavartak,5 tőle szokatlan örömmel fogadja és méltatja Tamás Mihály novelláit. Nem egyszerűen süvegei, hanem a művészi éi> téket megérezve műfaji és módszerbeli tanulságokat rögzít a Tamás-novella kapcsán: „Ha az irodalomnak életjelentősége van, úgy a novella mai szerepe ezen belül a mai idő minden zilált, tagolt mozdulatának egy kristálytisztává köszörült műfaj (néhai jó Király György szava) keretébe való bekényszerítése. Nem kényszeredett mozdulattal, de ösztönös felismeréssel, megérzéssel, a legnehezebb, a legtisztább módon: egyszerűen. Tamás Mihály novellái ezt a szép, egyszerű, nemes művészetet példázzák”.8 De a Fábry megtalálta rokoni kapcsolatot sem érezzük Tamásra nézve kompromittálónak: „Egy név kísért emlékeim között (nem akar párhuzam lenni, csak segédvonal): Tersánszky J. Jenő. Nem véletlen ez a találkozás: nagyon sok egyezés van az írók között. Ugyanaz a friss kezdet, egészséges őszinteség, eredeti egyszerűség.”7 Akár a kötet zárt körén belül vizsgáljuk a novellákat, akár az érett, kiforrott írások felől közelítünk — az eredmény ugyanaz: a Tamás-novella valóságanyaga már itt együtt van, motívumrendszere kialakult. Természetes: az írói látás majd mélyebb rétegeket is felszínre hív, de a problémára hangoltság, a szociális érdeklődés, az erotika színező jelenléte, a kisemberek: a Csuka Flóriánok sorsával való azonosulni tudás már a Novelláskönyvben is észrevehető. A kötet legsikerültebb írása, legértékesebb darabja: a Találkozás a faluval. Meséje, a kor valóságát ismerve, szokványosnak is mondható. Apa és fia hazatér a szibériai fogságból. Alighogy leszállnak a vonatról, észreveszik, hogy hét év alatt sok minden megváltozott. A faluban megtudják, hogy az öreg felesége meghalt, a földej elveszítették, a fiú egykori szerelme férjhez ment. Nincs hát miért maradni a régi tűzhely mellett. Ebből a szokványosnak hihető történetből Tamás Mihály tollán ballada tömörségű és komorságú novella kerekedik. Fábry Zoltán fogalmazása szerint: ,.A sorok mögött elrejtve, itt-ott, egy-egy akart füg- gönylebbentéssel — didergő-fázón, kegyetlenül ott van a mi időnk. Egyszerűen és mégis kísérteties művészettel megcsinálva.”8 Nevenincs hősök a novella főalakjai. Sokak sorsa az ő sorsuk — sejteti Tamás. A sokat látott élet bölcs okossága az öreg, ellentéte fia csikó-nyugtalanságának: ,,— Jó helyen járunk, apám? — Erre van tán az útja ... — Amikor elmentünk, másfelé volt a vágás, úgy látom, új utat tapodtak azóta. Az öreg rántott egyet a cókmókján, ami a hátán lógott alá. — Mindegy a, egyfelé visz, a faluba ... — Ügy a bizony, a faluba... Vajon mi lehet most ott? Ágat tört az öreg egy útszéli bokorról, azt suhogtatta. — Majd meglátod, ha odáig érsz.”9 „Új utat tapodtak azóta” — mondja a fiú, és arra gondol: a vasútnál valami furcsát kiáltottak, amilyent „ő még nem hallott kiáltani sohasem azelőtt”. Látnia kell, a történelem valóban erre járt: a vasútnál, a kertek alatt, az erdőben, és új utakat tapodott. A fiú azt is nehezen érti, hogy hét év távoliét után apja miért lépeget olyan nyugodt-ráérősen. Es Tamás Mihály nyelvi kifejező, megjelenítő ereje most kezd igazán kibontakozni. Komor, nehéz színekkel sejteti a tragédia közelségét: „durcás, nehéz estbe indultak, az erdő vastag, fekete tömege hullott le rájuk... A házak fekete tömege kavargó folttá futott össze szemében.” És az öreg már érzi a romlás közelségét, mint ahogy máskor a csontok fájdalmából megjósolja az időváltozást: „Ahogy közeledett, úgy esett neki, mintha minden méternél egy-egy kilót tettek volna a mellére.” Tamás megérzi, hogy itt kell a történést „pihentetni”: „— Menjünk be tán először Julcsa né- némhez tudakozódni, jó, ha az ember rákészül egy kicsit. Az öreg bólintott. — Ügy gondoltam én is.” Ezzel zárul a novella első szerkezeti
