Irodalmi Szemle, 1988
1988/8 - HOLNAP - : A szerkesztő jegyzete
HAJTMAN BÉLA KÖTŐDÉSEK ... pénteken délelőtt fél tizenegykor kaptad, a pádon öten ültek az egyetem előcsarnokában, épp a barátnődet vártad ... A sokak által használt, megnyalt, újra elmosott teáskanálból a málnaszörpöt laza kézmozdulatokkal feloldod a forró vízben. A veled szemben ülő férfi kékes cigarettafüstöt fúj feléd. Gyufát rendelsz, kezedben szorongatott cigarettád röpke oldalpislantás után szádba dugod; többszöri dörzsölés után a foszforos végű fától meg-megparázslik. Nyugtázod, hogy ezek az utolsó szippantások, melyek körülölelik a tüdődet. Elvegyülsz a füstgomolyban. Meglátod régi osztálytársad, aki határozott lépésekkel tűnik el a kiéhezett, szomjazó vendégek között. Ö az, akinek dudorodó melleit pöckölgetted a világ sporteseményeinek megbeszélése közben, akit pőrére vetkeztettél, és combjainak simogatásával jutottál erekciós állapotba. Ha felébredtél, tovatűnőnek láttad, mint most. A gyufát sem tőle kérted, pedig a közeledben állt, fürkészően a szemedbe nézett. Köszöntél neki. Ö, ha tudná, nyugtalan éjszakákon hányszor húztad végig izzó ujjadat hűvös, meztelen testén, nyelveddel hányszor írtad le fenekén a hosszabbnál hosszabb szavakat, mennyiszer pazaroltad ondósejtjeidet a vele átélt események álomképeinek felidézése közben. Miatta hány halszagú alsóneműt és pizsamát mosott ki jó anyád, mennyi nincs-itthon-senki lakásra volt szükséged, hogy kivetkezve önmagadból remegő mellei közé szorítsd fejedet... Hányszor érezted magad bűnösnek, mikor meleg fehér nedved elhagyta testedet, és te gyorsan papírt szereztél, hogy eltűnjön férfiasságod nyoma a pokrócról, karosszékhu- zatról. A magadból ázott papírok láttán megborzongva mindig az utolsót dobtad a WC-be, szemétkosárba. Valamikori tanoncaidat veszed észre a bejárat előtt. Megnyugodhatsz, nem vettek észre. Leültek a belső helyiségben. A régi osztálytársad szolgálja ki őket. Még emlékszel arra az évre, amikor felettesükként másztad végig naponta a lépcsőket a diákotthonban. Arra is emlékszel, amikor álmosan, borostás arccal, lenge zöld kabátodban vitted az igazgatóhoz a kék jelentéskönyvet: „Az éjszaka rend volt, a diákok betartották az előírásokat.” Az igazgató szeme színére nem emlékezel. Arra is emlékszel, amikor egy veled majdnem egykorú diák berontott szobádba piros gatyában, fehér trikóban, s karját gépfegyverként tartva, vad kézmozdulatokkal megadásra késztetett. Arra is emlékszel, amikor kora reggel a lányokat ébresztetted, hogy el ne késsenek a tehénfejésről. Izgulva vártad a hajnali ötöt, hogy az álmukból felzaklatott, felocsúdó lányokat különféle testhelyzetekben találd. Nem merészeltél az ágyuk fölé hajolni, az ajtórésben tétován állva a villanylámpád villogtatásával mor- zéztad le a deszépekvagytokat. Amikor éjszakai ügyeletes voltál, csak egyszer mentél végig a lányok folyosóján a nemileg érdektelent játszva. Köztük volt az is, akinek régebben szerelmeslevelet írtál. Közömbösen viselkedtél vele szemben. Pedig hányszor bevette a makkodat... Elnyomod az alig parázsló cigarettavéget a többször-nem-gyújtok-rá tudatával. A teáskanalat meg-megcsörge- ted a pohár belső falán. Kabátod mélyébe nyúlsz, tökmagot veszel elő. Teleköpködöd a hamutartót nyitott tökmaghéjakkal. Egy gyufaszállal szabadítod
