Irodalmi Szemle, 1987
1987/6 - LÁTOHATÁR - Miroslav Válek: Szó (részlet)
MIROSLAV VÁLEK Sötét éjben villám vágott belém, s füstben és tűzben ráláttam a Szóra. S Káin ege hajolt rám, boltozódva. Nem, nem tapsért írom így versem én, s nem lettem testvéremnek gyilkolója. Csak megláttam az embert — olyannak, amilyen. A takaró idő könyörül mindenen. Azóta egyre többször gondolok az állatokra: rájuk, kik annyit értenek, amennyit megélnek, s az emberre, ki annyira ember, amennyit megért. Bajjal bogozható térkép ez, épp ezért! S láttam a térképen a feltétlen hűséget! S volt alakoskodás, hamisság, gyűlölet. Bennem. S egy hang azt súgta egyre: Tedd e dolgot ad acta, s éld az élet folyását. Ne bámuld magadat, mint mások hálószobáját. Akkor torkán a versnek megakadt és nyilallt egy szó. A hazugság életet, halált lehagyott, mint mindig, előbb volt maga ott: egy ólomnyival. Ám ez a szó így hangzott: legyen! És léteztünk: e sző meg én — egyszerre, s egyenként is külön kegyen. Én épp akkor lettem súlyosabb a világgal. És te mezítláb léptél be versembe. Akkor történt? Nem, nem! Jóval elébb! Mint egy meteor, úgy hulltam feléd, s hajszállal vétettem csak el világodat, a vágyakat, a ráncokat.
