Irodalmi Szemle, 1987
1987/9 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Megmozdult világban ... 8.
ÉLŰ MÚLT bán és az elnémítás helyzetében otthon egyaránt fogoly volt. A halálra, az elnémulásra gondolva és a tehetetlen kiszolgáltatottság kétségbeesését szenvedve panaszolta a vissz- hangtalanságot. „Egy elnémulásra Ítélt élet az utolsó szó jogán fellebezést” jelentett be, búcsúzni és inteni akart, de a semmibe meredt megdöbbenéssel tudósíthatta, hogy „magyar író ilyen elveszetten, ilyen magányosan . . . ennyire bizonytalanba ritkán szöve- gezett írást.”75 „Hóhér idők” megváltó „emberigéjével” palacküzenetként akarta (1942 tavaszán) átmenteni a „tanú tanulságát”: el a német csizmamilitarizmustól. .. Az 1938 óta irt cikkeit, tanulmányait tartalmazó kézirat 1943-tól ügyvédi (hagyatéki) letétben várta a felszabadulást. A történelem sajnálatos grimasza, hogy az „üzenet” Palackposta címmel csak tizenöt évvel a felszabadulás után (1960-ban) jelenhetett meg. Akkor is önkényes szövegmódosításokkal, csonkításokkal. A kötet írásainak eredeti szövegét csak az Összegyűjtött írásai (5. kötet) tartalmazza. Bevezető tanulmánya (Az idő igaza címmel) „halálpózos” üzenetének indítékait fejtegette, restelkedve az „elmúlás lidércével” folytatott játékért azokkal szemben, akik a haláltáborok, büntetőszázadok és a munkaszolgálat áldozatai és megpróbáltjai voltak. Az Európa elrablását megelőzően ez az első tanulmánya a felszabadulás után, melyben az antifasizmus történetét, politikai, filozófiai és erkölcsi vonatkozásait tárta fel. Bölcseleti mélységgel beszélt az író felelősségéről s az Idő beteljesítéséről. Az antifasizmus küldetését elemezve írta: „Az antifasizmus korunk erkölcsi realizmusa. .. nem tűr percemberkéket és nem ismer taktikai sakkhúzásokat. Az antifasizmus erkölcsi kritérium ... a hitleri hatalmi totalitás idején — tehát az embertelenség tegnapi csúcsfokán —• a legteljesebb emberszolgálat volt.”76 Antifasizmusa elkötelezettséget jelentett a kor problémái iránt, harcot és bátor szembeállást a fasizmus tébolyával és a nacionalizmus minden megnyilvánulásával szemben. Elsősorban a német antifasiszta ellenállás határozta meg magatartásának fő vonalait, a fasiszta veszély közép-európai térhódításai nyomán azonban egyre erőteljesebbekké váltak leleplezései, veszélyjelzései, a közös harc szükségességét prófétikus hittel valló harcos állásfoglalásai. A német kérdés vízválasztó szerepét ismerte, történelmi távlatból szemlélte. Tudta, hogy az európai kultúrának az a tanúságtétele, melyet a német nép történelme magában foglal, idegen a barbár, embertelen és a kultúra irínt ellenséges percemberek uralmától, hatalmi tébolyától. Írói magatartása tudatosan és következetesen politikai és antifasiszta volt, esztétikai értékeléseit is a harcos humanizmus tüzelte. „Stósz a lángostor” — írta Balogh Edgár, Veres Péter pedig a „szolgálat szellemét”, a forradalomnak és a szocializmusnak tett „írva-cselekedeteit” emlegette, melyből „itt, a Kárpát-medencében, közelebbről a magyar nyelvterületen, senki többet, nagyobbat és hatékonyabbat nem adott a szellem emberei közül, mint Fábry Zoltán”.77 Tevékenységét illetően utólag úgy tűnhet fel, hogy Fábry Zoltán antifasiszta tevékenységében háttérbe szorult a kommunisták, a munkásmozgalom és az antifasiszta ellenállás egészének a szerepe, beleértve a Szovjetuniót is. A Palackposta megjelenésének idején írt kritikájában Turczel Lajos tett erről említést, mindjárt válaszolva is az effajta fenntartásokra. Magától értetődőnek ítélte, hogy ezeknek az erőknek a léte ott érződik a Fábry-írások mindegyikének hátterében. E hiányérzetet magyarázóan utalt erre a kérdésre Fábry is, amikor a „szellemi ellenállás könyvében”, a Palackposta előszavában ezt írta: „A Palackposta az antifasizmust eredendően a szellem erkölcsi elkötelezettségével azonosította. Ez azonban egy pillanatra sem jelentheti a szellemi ellenállás primátusát. Az antifasizmus egy közös, nagy egységfront arculata: a fasizmusellenes erők és tényezők összessége... Antifasizmus e történelmi egymásrautalság nélkül elképzelhetetlen. A koncentrációs táborokban és az aknamezőkön, az akasztófa alatt és a tömegsírban, emigrációban és illegalitásban, kombattásként vagy partizánként együtt szenvedett, élt és halt, harcolt és küzdött a dolgozó és az értelmiségi. De az antifasiszta harc és szenvedés derékhada, a zöm a munkásosztály volt. És itt is: elől, az élen, harcban és bajban, vállalásban és halálban: a kommunista ... Ernst Rowohlt... mondta a minap: A nácizmus egyik legelkeseredettebb ellenfele a kommunista volt, a hitlerizmus alatt ő szenvedett a legtöbbet.”78 Munkásságának java részét kitevő antifasiszta tevékenysége az „idő igaza” mérlegén saját ítéletével mérhető: „Minden, ami nagy és maradandó: az időben és az idővel
