Irodalmi Szemle, 1987

1987/9 - Simkó Tibor: Forró délelőtt

Ügy állt ott a magasban szélesre terpesztett lábbal, mintha valami földöntúli hatalom a maga láthatatlan köteleivel a fehéren lángoló égboltra feszítette volna.

Dél volt. Milénium felől gomolygó porfelhőben közeledett a kocsi. A híd melletti füves négyszögön lábdobogás és csajkacsörömpölés közepette fölsorakozott a tizenhat ember.

— A spívat! — rivalít rájuk az őrmester.

— A rabok faszenet tolnak, és közben így dalolnak — mondta a csonka kezű.

— Szappanyos a baka f .. .a, ejn-cvej-drej — mondta az alacsony srác.

— Nyék zsije pán stábní sztrázsmajszter — mondta a kéménysöprő.

— A spívat — mondta az őrmester.

— Čo máme spievať? — kérdezte a höhöző.

— Šak vy vite — mondta az őrmester. — Tú mojú.

A raktáros rázendített:

— Höhö! Höhö!

„Jaaj, de magaaas

jaaj, de magaaas

ezaaa vendéégfogaaadóóó ...”

A többiek folytatták.

Vége-valahára az őrmester is lekászálódott az égboltról. Két lábát összébb húzta, bal kezét fölemelte a csípőjéről, és helyre billentette vele a sapkáját. A browningot jobbjából a derékszíján fityegő tokba csúsztatta. Aztán tétova, imbolygó léptekkel elindult az éneklők felé. Mire a dal végére értek, megcsillant a szájában a fémpótlás:

— Nincsen bárná kislaany?

Majd kisvártatva, most már szívből jövő kacajjal:

— A na obed, banda!! A to bude padat!!!