Irodalmi Szemle, 1987

1987/9 - Simkó Tibor: Forró délelőtt

— Aki akar, most megfürödhet — mondta.

A jugó meg a doktor csak a lábfejüket mártották a vízbe. A hentes derékig lemosakodott. A diák az új tag közelében lubickolt, amikor észrevette, hogy a rabruhás, zubbonyban, hosszú nadrágban, bakancsban, közeledik feléjük. A húsvéti verekedők meg a höhöző valamivel arrébb fröcskölték egymást. Rajtuk is túl a három tanyai kuksolt a kanálisban.

A doktor meg a jugó csöndesen társalogtak, a híd ívének az árnyékába bújva. A hentes, miután befejezte a mosakodást, lefeküdt egy közeli vadkörtefa alá.

Amikor a diák kissé távolabb úszott, a rabruhás ott termett az új tag mellett.

Az őrmeseter fönt állt a hídon, és a Milénium felé kígyózó utat kémlelte. A kocsi még nem jött ki a majorból.

Még nincs dél, gondolta magában az őrmester, pedig már kezdek éhes lenni. Az ember a semmittevéstől jobban kiéhezik, mint ha kapálna.

Ekkor megütötte a fülét a rabruhás hangja:

— Ismered ezt a jelet?

Az őr feléjük fordult. A porhocsi a mellén jól kivehető halálfejre mutatott.

Az új tagnak valami rémlett. Az algériai idegenlégiósok egy csoportja, lehettek vagy heten — azok, azok tetoválták így a mellüket —, jelentkeztek a szövetségesek oldalán harcoló csehszlovák katonai alakulat soraiba. Így próbáltak menekülni a légió poklából, így kísérelték meg a hazajutást. Csehek voltak, de egy szlovák is akadt közöttük. Amúgy címeres zsivány valamennyi. Egymás között azonban szigorú rendet tartottak; ha valamelyikük viselkedése a társainak nem volt ínyére, a legdrasztikusabb fegyelmező módszerektől sem riadtak vissza. Az alakulat parancsnoka megadta nekik a lehetőséget, hogy részt vegyenek a harcokban. Ha az ember nem firtatta a múltjukat, azért egész jól ki lehetett velük jönni. Kivált az egyikkel barátkozott össze. Ő, hadnagy létére, a közkatonával. Igaz, később szakaszvezetővé léptették elő. No, hogy is hívták? . ..

— Hát a kullancsodra emlékszel? Aki folyton beléd csimpaszkodott? — kérdezte villogó szemmel a rabruhás. — Arra a hogyishívjákra. Arra a szar- liázira. Akit szakaszvezetőnek tettél meg.

A diák közelebbúszott hozzájuk. A rabruhás széles vigyorral kiáltott felé:

— Ide gyere! Csinálunk cápát!

A diák megfogta a rabruhás meg az új tag kezét, s azok átcsúsztatták összekulcsolt karjuk felett. Most az új tag következett. Amint a víz alá merült; a rabruhás vagy egy percig nem engedte a fölszínre a fejét. Amikor végre fölbukkant az új tag, rákvörös arccal prüszkölte a vizet maga körül. Majd a rabruhást csúsztatták ők ketten. Az, mintha megbotlott volna, nagyot rúgott azzal a bakancsos lábával, egyenest az új tag arcába. Ennek a szeme alatt nyomban kiserkent a vére.

— Gyerünk bokszolni! — mondta a rabruhás, s a szeme gonoszán izzott. Az ökle nekilendült az új tag gyomrának.

— Megtévedt a kezem, mert nincs rajtad gatya — sziszegte sunyin.

— Mi az? Mi az? — kiáltott le a hídról az őrmester. — Ne bomoljanak, hé!

, A doktor meg a jugó is odanéztek. A többiek, a távolabb hancúrozók még nem vettek észre semmit.

— Ki akarom hívni egy bokszpartira — intett a fejével az új tag felé a rabruhás.

— Csak szabályosan — szólt le a rabőr.

— Csak szabályosan — visszhangozta a fegyenc. És egy villámgyors balegyenest húzott be a másiknak.

— No megállj! — horkant föl amaz. — Ezt megkeserülöd!