Irodalmi Szemle, 1987
1987/8 - KRITIKA - Mészáros László: Női szemmel
KRITIKA KRITI KA MÉSZÁROS LÁSZLÓ NŐI SZEMMEL (Három könyv a múltról) 1. A könyvkereskedésben minden bizonnyal véletlenül került egymás mellé a körülbelül egyidőben megjelent három kötet: Dávid Teréz Utóirat, Moyzes Ilona Barnus bátyó és Dusik Éva Viszonzatlan hűség című műve. Már az feltűnő, hogy három csehszlovákiai magyar írónő műve jelenik meg szinte egyszerre, ami nem túlságosan gyakran fordul elő irodalmunkban. Belelapozva a kötetekbe érdekesnek és izgalmasnak tűnik a konstelláció: egy utóirat, egy folytatás és egy bemutatkozás, három nő, három világlátás, három nemzedék képviselője! A fülszövegekből, a tartalomjegyzékekből még az is kiderül, hogy mindhárom kö_ tetnek alapjában véve azonos a tematikája, mindhárom írónő a múltat eleveníti fel, régmúlt időkről és emberekről mesélnek, más-más alapállásból, különböző zsáne- rekben, elütő hangnemben. Ez tovább fokozza mind az olvasói, mind a kritikusi kí- kíváncsiságot, hisz bonyolult jelenünkben, bár különböző okokból, de egyre többen fordulnak ismét a múlt, a történelem jelenségei és problémái felé. 4 Az érkező és távozó tünetei, tollrajz és szépia — 1973 2. A kritikus kíváncsisága és hozzáállása annyiban különbözik az olvasóétól, hogy a kritikus a mű elolvasása előtt kisebb-nagyobb pontossággal megfogalmazza a maga irodalomkritikai elvárásait is. Ezeket nagyjából az egyéni teljesítmény és az irodalmi hozadék szempontjából csoportosítja. így Dávid Teréztől az életmű leke- rekítését és valamiféle bölcs összegezést vártunk. Moyzes Ilona kötete az írónő sokrétű munkássága epikai vonulatának az előretörését és megerősödését jelezte. Dusik Éva könyve pedig egy elhanyagolt műfaj felelevenítését és nemzedékek nézeteinek, szempontjainak ütközé. sét ígérte. Ezenkívül itt van a közös tematika ígérete is: újszerű szempontokat, mondanivalókat, értelmezéseket vártunk kisebbségi-nemzetiségi és európai múltunk, illetve történelmünk összefüggéseiben. 3. Tavaly ősszel a nyolcvanadik születésnapját ünneplő Dávid Terézben a csehszlovákiai magyar drámaírás egyik markáns képviselőjét, ifjúsági és gyermekirodalmunk sikeres gazdagítóját, valamint sikeres humoros és szatirikus művek egyéni hangú alkotóját köszönthettük. Az Utóirat, a Kásahegy és a Látomások után, újabb „rendhagyó“ műként könyvelhető el Dávid Teréz művei sorában. Mind műfajilag, mind tartalmilag sajátosan megszerkesztett és megírt műről van szó. „Ez egy őszinte könyv” — jelzi az írónő mindjárt az első mondatban, és a továbbiakban életének sorsfordulóit, valamint drámaíróvá érésének körülményeit és összefüggéseit meséli el. A kötet indításának — körülbelül az első hatvan oldalnak — a hangvétele és lendülete kitűnő. Gyorsan peregnek az események, az írónő könnyedén montázsol- ja össze az egyéni élet eseményeit a mindenkori történelmi háttér eseményeivel, megőrizve nemcsak az egyéni látásmód színességét és sajátosságát, hanem a történelmi mértékű események jelentőségét relativizáló és negligáló nemtörődömségét, kívülállását is. „A jövő megsejtése? Mit törődünk mi akkor a jövővel? A jelennek éltünk, a pillanatnak. Az érdekelt benünket, hogy a pri
