Irodalmi Szemle, 1987

1987/1 - FIGYELŐ - Keszeli Ferenc: Tallós Prohászka István

realista — de nem a szó szalonképes, művészi értelmében, hanem a sors realitásai szerint. Életművének egésze egyetlen izmus kordonjai közé sem fér be — s annak ellenére, hogy úgynevezett korszakai sem voltak, témáinak megközelítése mindig adekvát, ezért képei hol a legnagyobb impresszionisták, hogy az expresszioniz- mus, hol pedig a realizmus vagy naiv festészet stílusjegyeit mutatják — de mindig a sajátosan Tallós Prohászka-i eszközök szabályai szerint.

■ Melyek voltak ezek a szabályok? És voltak-e egyáltalán szabályai?

■ Ha igen, akkor csak egyetlen szabálya volt — nevezetesen a sorsközösség diktálta szabály, mely morális természeténél fogva távol állítható ugyan a festészettől, de az igazi művészettől nem idegeníthető el.

■ Tudvalevő, hogy a provincializmushoz is rendszerint ilyen utak vezetnek. Csakhogy Tallós Prohászka István nem volt provinciális, de még csak lokálpatrióta sem. Nem is vádolja, nem is vádolhatja ezzel senki. A bizonyításra ezúttal hadd ne térjek ki — már azért se, mert Tallós Prohászka Istvánt életében is, s halála után is nemegyszer elfeledték. Jó szívvel gondolhatunk arra, hogy szülővárosában mégsem feledték el, s talán Mosonmagyaróváron sem. Csakhogy Tallós Prohászka életműve szélesebb territóriumokra íródott, s szélesebb területeken érvényes. Ezért nem lehet jogtalan és megalapozatlan az életműve helyét kereső buzgalom, s ugyanezért nem hagyható vádoló szó nélkül azok közönye, akiknek illetékessége a szülőhely illetékességénél nagyobb.

■ Tíz évvel ezelőtt, amikor a somorjai Honismer ..ti Ház intézménye megnyitotta kapuit, amikor a művész hetvenedik születésnapjára Tallós Prohászka-kiállítás nyílt — a hazai sajtó arról beszélt, hogy a Szlovák Nemzeti Galéria egy Tallós Prohászka életmű-kiállítás megrendezésére készül. Ez a készülődés azóta is tart. Ha ebből bármilyen tanulság levonható, az számomra csakis egyetlen lehet: Duna- szerdahelyen ezekben a hetekben került átadásra a Csall;t ‘;^i Múzeum új, immár tágas, de nem épt '-n hiánytalanul kivitelezett kiállítóterme. Ügy vélem, mi sem természetesebb, hogy a még mészszagú faiak között mielőbb kapjanak helyet annak a művésznek a képei, aki vitathatatlanul a legtöbbet mondta el eddig erről a népről. Bízom benne, hogy e kérdésben nem is lesz vitám senkivel.

■ De folytassuk Tallós Prohászka István életének kronológiáját, élete egyik legfontosabb állomásának említésével, amikor is a festő e város munkásmozgalmával s egyben a Sarlóval is kapcsolatba került. Termékeny kapcsolat volt.

A csehszlovákiai magyar haladó értelmiség fiataljainak mozgalmába Tallós Prohászka István már a kezdeti években bekapcsolódott. Bratislava közelségének és Somorja kommunista, baloldali szervezkedéseinek igen nagy szerepe volt abban, hogy a festő olyan emberek között találhatott társakra, akik szentül hittek egy új, emberhez méltóbb társadalom eljövetelében, s nem kevésbé abban, hogy e társadalom megteremtésében nekik szerepük van és lesz. Tallós Prohászka habitusához aligha adódhatott volna kedvezőbb körülmény. Persze nemcsak ez volt a döntő, hanem az is, hogy a festő részese és tanúja volt az itt élő parasztság, munkásság, nemkülönben az iparosok és polgárok életének. Érzelem és értelem szerint kötődött s volt elkötelezett, mely elkötelezettséget a mozgalmon belüli művelődéssel tette szikárabbá. Földnyúzó című kis méretű, de jelentőségében annál monumentálisabb képe már kész volt, írtak róla, elismerően méltatták. És volt bátorsága ahhoz is, hogy Jézust egy vászonra fesse Marxszal. 1931-ben ott volt a sarlósok Ga- ram-völgyi tanulmányútján, rendszeresen eljárt közéjük, mint ahogyan eljárt a bra- tislavai Munkásakadémiára is, melynek falára egy monumentális freskót festett. Ugyan miért lenne hívság azt remélni, hogy a mész közönséges rétegei alól egyszer talán újra előhívja ezt a képet az utókor?

H Jelenléte a Sarlóban, azáltal pedig a haladó kisebbségi értelmiség hétköznapjaiban a legtermészetesebb. Lőrincz Gyulát, Balogh Edgárt, Szalatnai Rezsőt volt módom faggatni ezekről az évekről. Tallós Prohászkát mindahányan csak így emlegették: a Prohi. Nem volt ebben semmi lebecsülő, sőt ez a bensőséges név mindenekelőtt a kor- és bajtársak tiszteletét fejezte ki, azt az eszmei és emberi közösséget érzékeltette, ami a sors- és küldetésközösség által összekötötte őket. Meggyőződésem, hogy a Prohi név sr.om ragadhatott vol a végérvényesen Trohászkára, ha sorsába:, nem a proli-sors 3 legjellemzőbb vonás. És haláláig proli is maradt,