Irodalmi Szemle, 1987
1987/7 - Adalékok Fábry Zoltán levelezéséhez II.
Kedves Sándorom, amióta elváltunk lapod, melyen Lóránd előfizetését bejelented, az első életjel. Lórándnak a lapot megindítottam. Jómagam soká hallgattam, nem vélet- lenségből, de készakarva és lapod apropója kapcsán most mégis írok. Vedd ezt a levelemet olyan szerettei, amilyen féltéssel írom azt neked. Együtt voltam veled néhány napig. Sokat láttam, sok mindent hallottam. Amióta itthon vagyok közelről, messziről céhbeliektől és elvtársaktól kapom a leveleket, melyekben a neved után irtó üres kérdőjel áll, levelek, melyek tőlem kérnek felvilágosítást és engem tesznek felelőssé Földes Sándor elzülléséért, árulásáért, haláláért. Tartsunk számadást. Ha temetni kell temessük, de ha találunk parányi életjelet: felelősségérzetet, akkor mentsük meg ezt az életnek. Lehet, hogy megmentem Földes Sándort, de lehet, hogy eltemetem: sose volt, sose élt, nem ismerem, megtagadom. Ma, amikor a reakció egyre jobban magába nyel mindent, amikor megfogyott a sereg, akkor mi, akik megmaradtunk proletár forradalmi íróknak, csak százszázalékos munkával, vállalással végezhetjük el magunkra vállalt munkánkat. Minden kis kitérés már az ellenfél erősítése, minden könnyelműség — árulás. Földes Sándor ma — nyílt áruló. A proletariátussal való kapcsolatát elvesztette (ami nélkül proletár forradalmi író nem lehet az ember) munka helyett letargiába, mámorokba menekült, egyszóval — lezüllött, értéktelen energia lett és nem kell sok, hogy ez az energia máshonnan kapjon biztatást és akkor Földes Sándorral találkozásunk lészen az ellenséges fronton. Gerinc, meggyőződés az ivásban, a szekszuális posványban kell, hogy elgörbüljön és új mámorért, amikor majd nem ad senki, Földes Sándor el fog menni oda, honnan a legolcsóbban megkaphatja. Ez ma még nem történt meg. De félek, hogy egy szép nap ez is bekövetkezik logikusan. Mi indította el Földes züllését? Az asszony, akiben te megmentődet sejtetted és aki — megrontód lett, átkod, pusztulásod, vámpírod. Elég volt öt perc, hogy megismerjem, hogy meztelenre vetkőzve lássam hitványságát és a te bűnös gyengeségedet. Észrevehetted, hogy milyen keveset szóltam, de az undor fojtogatott és képes lettem volna ráugrani és fojtogatni, hogy megmentselek tőle. Vak vagy te, süket, ennyire züllöttéi volna, hogy a női bestia mindentől el tudjon szakítani? Családi poklot emlegetsz. Rendben van. Ha menekülés ez, akkor válj el, hogy szabad lehess. De elválni azért, hogy egy még rémesebb pokolban tönkre menjen az életed, hogy a proletariátus számára elzüllj?! Ha csak egy pillanatra éreztem volna, hogy ez a nő zálogot jelenthetne legalább rongyos életed számára, egy szót sem szólnék: a ti dolgotok. De láttam és éreztem, hogy micsoda örvénybe rohansz, te elvakult szerencsétlen ember, te aki barátom voltál, testvérem, elvtársam voltál. Ha életed, neved csak egy privát személyt jelentene egy szót sem szólnék. De te felelős vagy életedért, munkádért, züllésedért, árulásodért, ezért az asszonyért, másoknak. És ezen a számadáson te mit fogsz felelni, hogy fogsz védekezni és én, akit felelőssé tesznek az emberek Földes Sándor haláláért, én mit szóljak, mivel védjelek. Minden sző, amivel ma védeni akarlak — hazugság, nem igaz. Nem védhetlek, mert nem érdemied meg hogy védjelek, ma én a vádlók sorába(n) léptem és vádollak Földes Sándor, én, aki minden hitemet, minden energiámat beléd akkumuláltam és engem, engem, engem tudnál megcsalni, elárulni, elrúgni? Én téged többé nem fedezhetlek nevemmel, hitemmel, meggyőződésemmel. Én a proletariátusnak tartozom felelősséggel minden lépésemről és ezért le kell, hogy tagadjalak, kell, hogy vádoljalak, kell, hogy megtagadjalak! Mások szemében csak áruló vagy, csak halott vagy, de nekem, nekem — több voltál. És ezért a többért, ezzel a több joggal, ezzel a baráti, a testvéri kötelességemmel könyörgök feléd és parancsolok feléd: Vissza a sír széléről! Vissza bestia karjai közül, vissza az ÉLETBE, vissza a TÖMEGHEZ, vissza a HARCHOZ, vissza a KÖTELESSÉGHEZ, vissza a FORRADALMI PROLETARIÁTUS HADSORAIBA! Én visszavárlak és a többiek üzenik: visszavárnak. Ha pedig nem: akkor Földes Sándor halott, ellenség. És egy gyenge pillanatban talán csak én, csak én fogok sírni. Siratni foglak, hogy utána még jobban gyűlöljelek. Ennyit útravalónak. Búcsúra, vagy feltámadásra. Tőleg függ. Az ítéletet te magad mondod ki: élj jogoddal és ítélj! Fábry Zoltán levele Földes Sándornak Stos, 1930. jún. 23.
