Irodalmi Szemle, 1987
1987/7 - Barak László: Soha többé nem szólal meg a kezed
a sírban itt! HOME! HOME! — mondom, de tudom, az, hogy HAZA, biztosan szebben hangzanék VELED, ott a sírban: A ZAVAROS FOLYÓ FELETTI HÍDON . .. Ám ki híd szeretne lenni, hídra kell ám annak menni... Megszólal a lemez megint: MEMORY, MEMORY ... Uramisten! Soha többé nem szólal meg a kezed . A közlendő beléd szakadt. Beleszakadtál a szavak nélküli közlendőbe. Hol vagy? Ki vagy? Úgysem hiszlek el, hiszen a sírod néma! Néma! Néma, akár a törökméz; mint egy képzavar ... Apropos! Szeretted a törökmézet? A krumplicukrot? A medveszart? Jézust vajon szeretted-e? Jó, nem válaszolhatsz, hiszen tudom---------d e ez egy ilyen városi líra: MÉDIUMKRITIKAI NEOPERCEPCIONÁLIS meg vaginális és banális akárcsa k a halálod és látod amint halál od meghálálod gyilkosodnak lepké s sugaras napodnak azoknak akik- az East River partján napoznak és nekik is kik Deresken egy kába b őzölgő este a mennyországba KOL OMBUSZoztak utánad egy zavaros f ojó (sic!) felett csendvancsendv Országának határait dúdor pista mossa! ELÉG! ELÉG! ELÉG! június hava és én szikla leszek és az lelkiismeretem pillemód szárnya 1 őrizem majd az álmodat megmarad sz majd hiszen figyelmet mímelek é desded rímeket rímelek mert érzéke ny vagyok egy végenincs fasorban b allagok és örülök hogy még megvagy ok hogy meglettem szivárványos vil ágra születtem s benne csakis csak is CSAKIS önmagamat szerettem ímhá t most már dedikálok pulpitusra is kiállók ragrímekkel kurizálok a TÖ MEGEKNEK edd meg edd meg b..., meg
