Irodalmi Szemle, 1987

1987/7 - Soóky László: D. I. eljövendő emlékének

Ujjongunk mindketten, és vért hullatunk; hatalmas ez a kicsi ország: pirkad és alkonyodik.

Rám rakódik a zúzmara, zúzmara-hajam sörényesen lobog, ismeretlen hangokat hallatok, mint az ébredező pirók-madár, talán magam is az vagyok, amonnan visszatérőben behavazom a tájat, pirkadok és alkonyodom, különváltan suhogunk immár, a torony, a csillag meg én, ráfeszülök a táj keresztjére.

Ott végül megvirágzom, szívet cserélek a halállal, s ketten rajzolunk az ég táblájára, rontás nélkül mint a kisgyerekek.