Irodalmi Szemle, 1987

1987/7 - Turczel Lajos: Még egyszer Kassák Lajos szlovákiai kapcsolatairól Dúdor István (1949 —1987)

írta. — Ma a magyar irodalom klasszikusa. Klasszikus, azaz vitán felül álló íróművészet. Kassák esetében ez a magas kvalifikáció nem sokat mond. Kassák piedesztál- embernél többre volt hivatva: a logika a magyar Gorkijt reklamálja benne. De a gorkijt adottság nem tudott benne annyira példává és oly szimbólummá terebélyesedni, mint Gorkij életműve.” /Mai jegyzetek, Magyar Nap, 1937. I. 16.]

A szóban forgó Kassák-vita megértéséhez tudni kell azt is, hogy a falukutató írók teljesítményeit többek között Bálint György, a kolozsvári Korunkat szerkesztő Gaál Gábor és az 1937 és 1939 között illegálisan Prágában tartózkodó Révai József is népfrontos szellemben méltatták és nagyra értékelték. Kritikusan és intő-óvó módon ők is rámutattak a jobboldali hatás veszélyére és konkrét megnyilvánulásaira

— erre a legszomorúbb példa Erdélyi József nyilasokhoz való pártolása volt —, de a plebejus jellegű, radikális földreformért és demokratikus jogokért küzdő népi írói mozgalom jelentőségét kiemelték. Révai szerint ez a mozgalom a két háború közti időszak egyik legjelentősebb szellemi mozgalma volt.

Az ismertetett és kommentált interjúkon kívül érdekes kapcsolati tényeket, adalékokat elevenítenek fel az egykori Vörös Barátság egyesület veteránjainak szóbeli emlékezései. Geyer József, Marék István és Száraz József — akikkel most ismét elbeszélgettem — a sarlósok és ifjúmunkások által közösen szervezett proletár testedző egyesületnek, a Vörös Barátságnak szervezői és tisztségviselői voltak, és a szlovák fővárosba gyakran ellátogató Kassákkal és csoportjával is kapcsolatba jutottak. 1931. december 27-én mindhárman ott voltak Kassákéknak a Városi Színházban tartott impozáns műsoros estjén. Az ötvenhat évvel ezelőtt látott és hallott gazdag műsorból különösen két kiemelkedő szám maradt meg az emlékezetükben: a Mesteremberek kőrusváltozata és a Szolgálók sorsa című színpadi jelenet.

A Simon Jolán által betanított Mesteremberek a Vörös Barátság tagjainak első lenyűgöző hatású kórusélménye volt. Nem sokkal később Balázs András irányításával az ő kórusuk is betanulta és előadta a Mesterembereket, és akkor az emlékezők szerint a tagság úgy érezte, hogy a Munkakör kórusának produkciója művészileg érettebb volt, az ő teljesítményük viszont hitelesebb munkásatmoszférát mutatott.

Kassák Szolgálók sorsa című színpadi jelenetének maradandó hatását az alapozta meg, hogy a Vörös Barátság tagjai között szolgálók is voltak, így például Geyer felesége és Száraz nővére, s a szolgálók a proletárság egyik legkiszolgáltatottabb rétegének számítottak. Érthető tehát az, hogy a színpadi jelenet stilizált szolgálóalakjainak megrendítő sorsváltozatait, kiszolgáltatottsági típusait és fokozatait a Vörös Barátság ifjúmunkás tagjai és a hozzájuk hasonló proletár nézők mélyen át- érezték. Az emlékező három veterán ötvenhat év időtávolából is vissza tudott idézni néhány töredéket azokból a keserű önjellemző rigmusokból, amelyeket a stilizált szolgálóalakok énekeltek.

Geyerék arra is élénken emlékeznek, hogy a műsoros est utáni napon Balogh Edgár Kassákékkal találkozót szervezett. Ennek színhelye a Sánc utcai [ma Mali- novszkij utca) Reismann-vendéglő étterme volt, tíz-tizenöt sarlós és ifjúmunkás vett rajta részt, és velük volt a Sarlóban és a Vörös Barátságban rendkívül kedvelt ifjú parasztíró, Sellyei József is. Kassákot a találkozó láthatóan felvillanyozta. Elismeréssel méltatta az ifjúmunkások és egyetemisták összefogását, élénken érdeklődött a közös egyesület munkájáról, terveiről, tanácsokat adott és aktivitásra buzdított. A Munka-kör tagjai rövid ízelítőket adtak programjaikból és megtanították újdonsült barátaikat a Koldusopera néhány dalrészletére, aminek aztán az a termékenyítő hatása lett, hogy a Vörös Barátságban ezekre a dallamokra sikeres agitációs dalszövegeket, gúnydalokat állítottak ősz- sze.

A találkozón szó esett arról az akcióról is, melyet Az Üt folyóirat szerkesztésébe bekapcsolódott sarlósok (Balogh Edgár, Peéry Rezső és Terebessy János) a főszerkesztő Fábry Zoltánnal egyetértően akkoriban indítottak útnak: a munkáslevelezés hagyományos formája helyett riportszintű munkahelyi élménybeszámolók és helyzet- jelentések, valamint önéletrajzi emlékezések, vallomások írására ösztönözték az arra alkalmas munkásolvasókat. Az újfajta munkásírások szerzői jórészt a Vörös Barátság tagságából regrutálódtak (Száraz József, a Farkas István nevet használó Marék István, Pásztori Gyula, Hergoth Imre), és közülük kettőnek: Száraznak és Mareknek az írásai a találkozó idején már nyomdában is voltak. Száraz írása az 1932- es Munkás és Paraszt Naptárba volt beso