Irodalmi Szemle, 1987

1987/7 - Alkotni az ember nevében (A hetvenéves Turczel Lajost köszöntjük)

678

ALKOTNI AZ EMBER NEVÉBEN

meg kell tennünk azért, hogy fiatal nemzedékeink megőrizhessék azt a szellemi egyensúlyt, amely, majd ha a harmadik évezredbe lépnek, bizalmasan és mélyrehatóan kapcsolhatja őket a kultúrához”. Éppen ezért szorgalmazzuk annyira, hogy az anyanyelv tanításának színvonalát ne csökkentsék, hanem emeljék; hiszen az anyanyelv nemcsak tudomány, hanem az erkölcsi és a hazafias neveléssel is összefügg«. (...)

Külön tanulmányt érdemelnének az iskolai ifjúság olvasmányai. A legégetőbben a munkásifjúságnál nyilvánul meg ez a szükséglet. A jó könyv iránt tanúsított érdeklődés szakközépiskoláinkban lassan már kivételnek számít, s ha valami mégis olvasásra csábítja a tanulókat, annak elsősorban is rövidnek és szenzációsnak kell lennie, olyan könyveket olvasnak, amelyek tartalmuk miatt nem ajánlhatók az ifjúságnak, ezeket tiltott gyümölcsként ízlelgetik. Nem sokkal jobb a helyzet azonban a többi középiskolás esetében sem. Itt is létrejön ama sajnálatos állapot, amelyre — saját hazájuk körülményei közt — a szovjet írók is felhívták a figyelmet kongresszusukon: hogy a fiatalok nagyon keveset olvasnak, hogy már a nemzeti klasszikusok legnagyobb műveit sem ismerik, holott ezeknek az ismerete elv álaszhat atlan része a nemzeti műveltségnek. Hasonló a helyzet nálunk is. (...) Ifjúságunk életében egyre szembeszökőbben nyilvánul meg a puszta prakticizmus és az érzelmi tompaság.

Mit tehet ezen a téren az író, mit tehet a mi eszmei-alkotó szervezetünk?

Jól tudjuk, hogy az irodalomnak a társadalmi tudat kialakítására gyakorolt hatását fokozza az irodalom társadalmi-politikai fontosságának és művészi minőségének foka. Ennek a kérdésnek a tisztázása elvi, közvetlen jelentőségű az irodalom jelenkori feladatának s a személyiség formálásában való részesedésének megértése szempontjából. Ez a mi feladatunk. Másrészt azonban mint alkotó szervezetnek követelnünk kell, hogy az irodalomtanítás átgondolt részévé váljék a szocialista állampolgári tudatra való társadalmi nevelés rendszerének, egyikévé azoknak a jelentős forrásoknak, amelyek az emberek szocialista társadalmi tudatának kialakítását táplálják, enélkül ugyanis semmiképpen sem tudnánk megvalósítani, élettel telíteni a szocializmus nagy, történelmi perspektíváját. Egyszeri, részleges akciók itt nem segítenek. Elengedhetetlen azoknak az intézményeknek az átgondolt és hosszútávú koordinálása, amelyek felelősek a fiatalok neveléséért — elsősorban az iskolaügyminisztériumokról és a kulturális minisztériumokról van szó. I...)

Egészében mindannyiunknak arra kell törekednünk, hogy megteremtsük azt az átgondolt feltételkomplexumot, amely harmonikus egyensúlyt biztosíthat a tudományos-műszaki és gazdasági szakképzettség szükséglete és a fiatal szocialista ember intellektuális, kulturális, eszmei és erkölcsi fejlődése között. A nevelés és a műveltség egyik összetevője nem irányulhat a másik ellen, az egésznek pótolhatatlan része mindkettő. Arra kell tehát törekednünk, hogy a szakmai nevelés összhangba kerüljön a szocialista hazafi és internacionalista ember humanista, szocialista tulajdonságaival és erkölcsével. Ez kategorikus követelmény, amely alapjában különbözteti meg iskolarendszerünket a kapitalista rendszer iskoláitól. Hol másutt, ha nem a mi iskoláinkban tölthetjük meg tartalommal szó és betű szerint Komenský nagy, humanista gondolatát, miszerint „az iskola az emberség műhelye”? (...)

A létrehozott irodalmi értékek terjesztésével kapcsolatos problémakörbe tartozik a könyvnek az olvasóhoz vezető útja is. Már előző kongresszusunkon is rámutattunk, hogy egyetlen közös államunkban két könyvterjesztési rendszer létezik, mindkét köztársaságunkban eltérő. Igyekeztünk elbírálni mindkét gyakorlat előnyeit és hátrányait. Arra a megállapításra jutottunk, hogy szükséges — akárcsak a társadalmi élet egészében — megszüntetni minden fölösleges közbenső láncszemet, amely különböző előírásokhoz és pénzügyi megszorításokhoz kötődik, ezek ugyanis megakadályozzák, hogy a könyvtermés ideiében s a kellő mennyiségben jusson el az olvasóhoz. Több alapvető okot is felsorolhatunk. Az egyik nyomdaiparunk tartós, mondhatnánk katasztrofális, szégyellni való állapota. A korszerű nyomdai berendezések meg a papír hiánya a könyvek megjelentetését gyakran évekkel, az irodalmi folyóiratok kiadását hetekkel vagy hónapokkal elodázza. (...) A könyv hosszadalmas útjának másik okát könnyebben felszámolhatjuk: a könyvkereskedelem egyszerűsítésével — a kulturális minisztérium közvetlen irányítása alatt —, s olyan feltételek biztosításával, hogy a könyv valóban a kulturális politika eszközévé váljék. (..,)

A következő fogyatékosság, hogy a lényegében egyenlősdi-szellemű javadalmazás