Irodalmi Szemle, 1987
1987/6 - HOLNAP - Csóka Tibor: Hétközélet
Akkor meg minek csevegjünk? Hiha, az igazolványod! Szemét egy alak vagy. A szemed múmia nyitott szeme, a tekinteted halott öregasszonyé. A vállamra borulva sírsz. Miért árultad el, Hiha. Miért? Jó kérdés! Miért. Mert hülye, ökör és becsületes vagyok. És különben is, szűnj meg! Holnap gyere el reggel. Itt egy húszas a buszra, tudom, egy vasad sincs. Veszek egy negyed kenyeret, rámetélem a lopott uborkát. Undorral erőltetem a gyomromba. Ilyenkor eszembe jut, szeretem a jó zenét. Bekapcsolom a rádiómat, azzal mindent lehet fogni, kecskét, verebet, csak zenét nem. Hogy milyen a jó zene? Hát amit jó hallgatni. Különösképpen én sem értek hozzá, annyit tudok, hogy a gitáron húr, a dobon bőr van, a zongorát billentyűzik, a vízipipát meg szívják. De azért játszottam ám együttesben is, énekeltem. A bulikon lázba hoztuk a népet, s szünetben mindig akadt valami sztori. Amikor Yvett beszállt az autóba, majd integetve eltűnt, majdnem elbőgtem magam. Megeredt az eső. Olyan bőségesen zuhogott, hogy a dombról szabályosan folyt a víz. Vagyis szabálytalanul. Nem aludhattam a szabad ég alatt, teljesen ronggyá áztam volna. Egy dús lombú fán éjszakáztam. Bolond a fán, és ázik. Ki az? Reggel könnyen megtaláltam a városban. A helység kicsi, mindenki ismer mindenkit. Kinyitja az ajtót, és egy ázott madarat pillant meg. Megfogja a szárnyait, megfosztja tollától, és bedugja a forró vízbe. Ö is leült mellém. Megmostuk egymást, és állandóan maceráit. Az ölemben vittem az ágyba. Itt már az történt, amit ő akart. Nem értettem sokat a testi szerelemhez, talán most sem értek, de remekül vezetett. Csak éppen az ajtajára nem írta ki: TESTISKOLA. Pásztorórarend: 8.07 — kilépünk a kádból, és uccu az ágyba 8.32 — előjáték 8.59 — élesebbre fogja a tapintását 9.08 — még szűz vagyok 9.15 — nyögdécselek és halványsárga felhőkkel repülök 9.24 — már nem vagyok szűz 9.33 — a hetedik mennyországból zuhanok 9.56 — végre enni is kapok Az evés után sokáig beszélgettünk. Tudta, hogy stoppal megyek haza, hogy kajám nincs, életem nincs, semmim nincs. Tiszta vagyok, fáradt, és utálok mindent. Erősen csókolt. Három hónap múlva férjhez megyek. DE téged szeretlek. Elindultam, ki a városból. Ki a világból, a mindenségből. Az áruház fölött hatalmas betűkkel jelszó: „Férjhez megyek, de téged szeretlek.” Ordítok, rúgok, kapálok, hányok is meg vetek, bukfencet és kendermagot. A város határában a táblán egy cetli: „Férjhez megyek, de téged szeretlek.” Biztosan elájultam, mert amikor észre tértem, merő víz volt a ruhám meg körülöttem minden. Megint zuhog. Két nap után felnéztem az égre. Őszül az idő, meg én is, a szakállamban fehér szálak sakkoznak, vadludak húznak el felettem egy nótát, a nyugodt tó visszaveri az idilli dilit. „Férjhez megyek, de téged szeretlek.” Hiha, a bolond! Hiha, a bolond! Hiha, a bolond!
