Irodalmi Szemle, 1987
1987/6 - HOLNAP - Csóka Tibor: Hétközélet
HÉTKÖZÉLET H legyedül ülök a faházban. A kályhába befűtöttem, jó meleg van. Hl Izzadok. A köldökömben izzadságcseppek golyóznak. Amikor egy véletlenül belegurul, az annyira csiklandoz, hogy elkezdek vakarózni. A cseppecskék golyóznak, a többiek meg piálnak. És én vagyok a bolond, mert nem járok piálni. Én vagyok a bolond, mert nem cigizek. A bolond, aki semmit sem tesz úgy, mint ŐK. Inkább olvasok. Na, azt meg ÖK nem csinálják. Jól befűtöttem. Az anyja keservit! Meleg van, és tovább izzadok. A hő befonja hajamat, és űzne ki a friss levegőre. NEM! Mindent elolvasok, ami a kezembe kerül, amibe kerül. A legjobban a képes újságokat szeretem lapozgatni. A képeknél megállók, és mindig beleképzelem magam a helyzetbe. Álmodozom. Hangosan olvasok, magamnak. Abszolúte nem zavar, ha nem értem. Rendületlenül olvasok tovább. És az, hogy nem iszom, nem az én hibám. Az sem, hogy nem füstölök. Nem jó az ŐK társasága. Inkább egyedül vagyok. Sem egoista, sem különc, sem semmi. Bolond. Bolond vagyok. Volt egy lány, akit nagyon szerettem. Van egy lány, akit nagyon szeretek. Azt mondta, hívjam Yvettnek. Yvett. Megkért, hogy így ejtsem, franciásan. Szép lány. Őt tartom a komoly kapcsolatnak. Természetesen voltak futó kalandjaim, hasmelegítőim. Szeleburdi kis fruskák voltak, csókolózásra, a test kiismerésére valók. Egyedül Yvett értett meg. Sosem nevetett ki. Vigadtunk meg[ hülyéskedtünk eleget. De sosem nevetett ki. Akkor sem, amikor feküdtünk a mezőn, és hallgatunk. Nyári szelecske borzolta a tájat, mi meg hallgattuk, hogyan nőnek a levelek a fákon. Komolyan hallgattunk, estig. Biztosan nőttek egy icipicit. Nőniük kellett, hisz mi olyan csendben voltunk. Akkor sem nevetett ki, amikor néztük, hogyan beszélgetnek a halak. Igen! Csak ültünk az akvárium előtt, és néztük őket. Állandóan tátogtak. Megkérdezte, értem-e, mit mondanak. Nem, nem értettem, de sejtettem. Ez már majdnem ugyanaz volt.
