Irodalmi Szemle, 1987

1987/6 - Rácz Olivér: Gulliver utolsó utazása

Aztán a trónszék mögött mereven álló testőr felé fordult:

— Küldd be az udvarhölgyeimet. Hadd szórakozzanak.

A kapitány zavartan pislogott.

— Nos, kapitány?

— Engedelmeddel, Űrnőm, előbb egy kicsit lecsutakoljuk — mondta kényszeredetten. — Hogy őszinte legyek, meglehetősen piszkos és rossz szagú. Éjszakára mindig kénytelenek voltunk megkötözni és szélirányba fektetni, nehogy az embereimet érje a szaga. Ha megengeded, illően rendbe szedjük; némi időbe telik.

— Jó — mondta a királynő kurtán. — Az orvosaim is vizsgálják meg, nincs-e valami nyavalyája — fűzte hozzá elgondolkozva. — Nem szeretném, ha valami kórsággal lepne meg minket. Hallottam már ilyesmiről...

A kapitány tisztelgett és elsietett.

A megmosdatott, illően rendbe szedett, felöltöztetett Gulliver egy óra múlva ott állt a királynő előtt. Zavartan huzigálta a vállára borított párducbőrt, amely csak a combja közepéig ért, és ez feszélyezte. Ügy érezte, mintha egy pajzán álarcosbálon lenne, félmeztelenül. A nyakán, a bal füle alatt, egy négylevelű lóhere alakú anyajegy piroslott, s Gulliver, valahányszor töprengésre késztette valami, ezt birizgálgatta a jobb keze ujjaival. Olykor a ballal is. Most például egyfolytában ezt cselekedte. Huzigált és birizgált. De aztán megemberelte magát és önérzetesen a mellére bökött:

— Én — lenni — Gulliver. Lenni — híres tengerész. Utazó.

— Vigéc — suttogta valamelyik udvarhölgy a háttérben, és ezen valameny- nyien vihogtak.

De Gulliver nem hagyta magát:

— Olyan, mint Szindbád. Te ismerni Szindbád — Lady?

— Hagyd ezt az ostoba zagyvalékot, idegen — mondta a királynő bosszúsan és kifogástalan angol nyelven. — Beszélj csak az anyanyelveden. Szindbádot pedig hagyd békén: meghitt, jó barátom volt, szegény. Inkább arról beszélj, mitől lett ilyen ocsmány színű a bőröd? Csak nem a lepra pusztít talán?

Gulliver sértődötten kihúzta magát: a párducbőr csaknem a derekáig felcsúszott. Az udvarhölgyek vihogtak.

— Születésem óta ilyen a színem, Lady — mondta Gulliver ünnepélyesen.

— És makkegészséges vagyok. Iratokkal igazolhatnám, ha az irataim nem vesztek volna bele a tengerbe — mondta, a bal keze mutatóujjával az anyajegyét birizgálva. — Az én hazámban minden embernek ilyen színű a bőre. Lady. Mi nem vagyunk színes bőrűek: fehér emberek vagyunk.

— Hát ez a ti bajotok — vélte a királynő közömbösen. — Nem tehetsz róla

— fűzte hozzá nagylelkűen. — Sajnállak.

Az udvarhölgyek vihogtak.

— Mihez értesz? — kérdezte a királynő, amikor a vihogás elült. — Mi a mesterséged?

Gulliver ismét kihúzta magát.

Az udvarhölgyek vihogtak.

— Amint már említeni bátorkodtam — mondta Gulliver önérzetesen —, tengerész vagyok. Első osztályú, különleges minősítésű, kiemelt állományú tengerész. Tiszt. A legutóbbi hajómon első tiszt voltam. De csak azért, mert amikor az utolsó előtti utamon elvesztettem a hajómat, azok a hülyék, ott, a tengerészeti hivatalban — nem folytatta, sietve helyesbített: — De voltam már kapitány is, Lady, három aranystráfos. Különleges navigátori képesítésem is van. Hazámban a legkiválóbbak közé sorolnak ...