Irodalmi Szemle, 1987
1987/6 - Kulcsár Ferenc: Bizarr beszéd testünk metaforáiról
kis izék ... kicsike hóvirág-államok, kicsiny, kéklő ibolya-nemzetek ... Legyetek? Vagy ne legyetek? S halotak napja jön, november elseje. Kigyúllad a föld halottainak erdeje, az élők a temetők tengerét járják, járják az égő gyertyák tengerárját, bukdácsolnak a sírok közt istennel vitázva, a léttel — ó, árva létükkel, lépkednek főhajtva kisgyermekeikkel, s a gyertyatenger lángja rácsap a sírokra rángva, a hantokat pörköli riadtan az éjben; Atom-Dögkeselyű szárnya süvít a légben, egyetlen vad téboly-szárnycsapás dördül, szénné válik minden, ami az éjben zöldül, a gyászoló fiák, lányok és unokák üszőkké válnak, mint fronton a bakák, szétfröccsennek, mint a takony, a gyászoló gyertyák, a Belzebub-sugarak a földből a holtakat kirántják, s az Atom-Dög a körmük holdját fellövi az égre, szemük kormát befojtja a bugyrok tengerébe, némán káromló jajukat lánggá oldja, őrült zsilettpenge-sugaraiból ontja a megvetést: szívük fonnyadt rózsáját faágra lövi, árva ágyékukat gennyel beköpi, csontok csattognak, fogak pörögnek
