Irodalmi Szemle, 1987

1987/5 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Megmozdult világban ... 5.

de igenis van egy új típusú, forradalmi romantikához.”22 A gorkiji humanizmus győzelme az irodalom sokrétű feladatainak differenciált megközelítését is jelentette. Jean- Richard Bloch a kongreszuson állást foglalt a hagyományos és új formák kölcsönössége mellett, megállapítva: „Elkerülhetetlen [sőt szükséges is), hogy legyenek olyan írók, akik milliónyi olvasónak írnak, s olyanok, akik százezernek vagy csak ötezernek. Mindannyian egyformán hasznos munkát végeznek. S ha egy társadalom egykor majd megvalósítja az osztálynélküli társadalom nagy szocialista álmát és akaratát, akkor mindenki másnál jobban kell őrködnie azon, hogy a művészetet ne kizárólagosan tömegkoncepciók uralják . . .”23

Ez a szemléleti váltás is hozzájárult ahhoz, hogy Fábry csakhamar rádöbbent hibáira, túlzásaira. Feltehetően hozzájárult ehhez a József Attilával való kapcsolata is. Maradandó érdeme és éleslátása Fábrynak, hogy a legnagyobb támadások idején is felülbírálta Ady és József Attila kérdésében a „sugalmazókat”. Az Üt a moszkvai platformvita idején közölte József Attila Lebukott című versét (név nélkül, utolsó versszakát a cenzúra elkobozta), később pedig közölte a folyóirat Szocialisták című versét (Le a kapitalizmussal címmel), utalva arra, hogy a vers az elkobzott Döntsd a tőkét, ne siránkozz című kötetből való.24 Feltehetően szerepet játszott szemléleti korlátai felismerésében, a „pártbotfülűség” leküzdésében az a vitairat is, melyet a platformtervezetre válaszul József Attila küldött Az Útnak. (A folyóirat ugyanis vitát hirdetett, erre azonban nem került sor.) József Attila álláspontja egyértelmű volt. A platformtervezetet „egy tájékozatlan társaság frakciós tevékenységének” minősítette, megállapítva: „Én nem Moszkvában, a proletárdiktatúra 14. évében szájalok tehetségtelenül, hanem Budapesten, az ellenforradalom 12. évében dolgozom eléggé eredményesen... A platformtervezet h) pontjának követelése: harc a művészi minőségért! Nos, majd szóba állok velük, ha többes számú alanyhoz többes számú állítmányt tesznek ... Ezt a levelet kellett írnom önnek, nehogy ön felüljön az ellenem szóló támadásnak, még olyan formában sem, hogy az a múltra vonatkozik . . ,”25

Fábry számára a valóságirodalom nemcsak az irodalom megújulásáért és az új valóság megteremtéséért vívott elkötelezett eszmei harcot és tűzkeresztséget jelentette, hanem a megváltozott politikai helyzetben, a harmincas évek közepétől felcsendülő szava, a vox humana — emberi hang — élete további évtizedeire is meghatározó maradt. A vox humana a szocializmus eszméivel és — művészi vonatkozásban — a szocialista realizmus igényével volt egyenlő.

Tévedéseinek, tanulságainak megszenvedett „igaz gyöngye” a korszak végére beérett. Eredményeit azonban csak az 1948 februárja után újraszerveződő nemzetiségi irodalom javára gyümölcsöztethette. Valóságirodalmi elveit soha nem tagadta meg, a vox humana azonban már magában foglalta a szocialista humánumnak azt a többletét, melyet joggal elvárt az új korszak alkotójától, a megvalósult új rend irodalmától. Valóságirodalmi szemléletére — önkritikus módon — úgy tekintett, mint az eszmei harc fegyverére egy hihetetlenül nehéz korban. Az eszmei „szigort” nem egyéni becsvágyból, személyes érdekből, hanem világnézeti meggyőződésből vállalta. A „Muszáj-Herkulesek” hitével és tántoríthatatlanságával. . . így szelídülnek túlkapásai is olyan „szokvány” jelenségekké, melyek más áramlatok vagy egyéniségek esetében sem ismeretlenek az irodalomban.

A megharcolt harc tanulsága, hogy: „Nem szabad semmit sem véka alá rejteni, si^i hibákat, sem gátlásokat, sem elzuhant reményeket. Csak a botladozás, tévutak, útvesztők ismeretében kanyarodhatunk a szélesebb útra, a nagyobb közösségbe, hogy innen visz- szatekintve láthassuk, mint csap át a nacionalista zavar, a szentimentális önsajnálat a szomorúság mozdulatlanságából... a másik végletbe, a neofita kommunista buzgalomba, a puritán szigorúságba, ’szektáns’ tekintetnélküliségbe... A vox humana szerepe és történelmi jelentősége kisebbségi feladattá szűkítve és szigorítva, de valójában világgá tágítva és példázva, a legteljesebb és legkorszerűbb küldetést összegezte és egyenl'tette.”2,;

Az értékrend megingását (mely alatt a hagyományos és a marxista esztétika értékrendje egyaránt értendő) óhatatlanul az életmű egészéből kell megítélnünk, s ennek: mérlegét — megítélésünk szerint — a „kettős” igazság szempontjai adják.