Irodalmi Szemle, 1987

1987/5 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Megmozdult világban ... 5.

táló, „botránykőnek” mondott regénye, az Űri muri kérdésében mások is melléfogtak. Vargha Kálmán Adalékok Móricz Zsigmond csehszlovákiai útjaihoz és kapcsolataihoz című írásában6 felvetette azt a gondolatot, hogy „Fábry egyoldalú kritikái alighanem a magyarországi szektás kommunisták tájékoztatásának jegyeit viselik magukon”. Fábry igenlően fogadta ezt a megállapítást: „Pontosan így volt. Nem a mű volt a fontos, de az információ. Az ugrató, bujtogató sugalmazások szinte jóvátehetetlen ferdülést eredményeztek mind a kritikus, mind Móricz Zsigmond, majd Kassák Lajos és Kodolányi János személyét illetően. És mi jóhiszeműen ugrottunk, hisz az információkat olyan fórumok hitelesítették, mint a ’Proletárforradalmi írók’ első harkovi világkongresszusa... Móricz Zsigmond makulátlan emlékének tartozom ezzel az önkritikái jegyzettel. »Rideg magányossága« csak így kerekedik ki teljessé: elgondolkoztató tanulsággá.”7 Az elégtételt adó önkritika mellett Fábry megható szépségű tanulmányban méltatta Móricz Zsigmond munkásságát, aki „Mózesként vezette el a magyar népet az új föld küszöbére .. ,”8

Fábry az „életem szégyenfoltja” töredelmével látta be tévedését. E megbánás őszinteségére vall, hogy Fábry jóval korábban, néhány évvel az „irányzatos” támadás után rádöbbent hibájára és a félrevezetők "bűnére. Peéry Rezsőnek küldött levelében, 1935 februárjában,, könyörtelen őszinteséggel ezt írta: „Térjünk tehát vissza az évek előtt válasz nélkül hagyott levélre. Vannak taktikai meggondolások: a magunk szennyesét nem vásárra vinni. Én egy párszor beugrottam és olyan hibákat követtem el, amikért nincs felmentés. Ha valaki, akkor én vagyok az, aki a moszkvai arisztokráciát (az irodalom platformtervezetének szövegezőiről, a RAPP magyar szekciójának vezetőiről van szó — a szerző megj.) támadtam, támadom és támadni fogom. De ezt velük intéztem el, és ma úgy nézem őket — tisztelet a kivételnek (Barta, Balázs, Lukács) —, mint akik nem léteznek. Amikor eljött az alkalom, hogy higgadtan, objektívan pirítsam rájuk a giccset, akkor megtettem. Lásd: a Korunkban a Puritán realizmust. .. Elhiheted nekem, hogy ezek az urak senkit nálamnál jobban nem gyűlölnek. Ha ismerném az összes dolgaikat, akkor irodalmilag intézném el őket, de ezek a könyvek nem érnek el hozzám, és így sem Hidas verseiről, sem mások giccseiről nem mondhatok véleményt. Egy-két vers, amit itt-ott olvastam, még nem jogosít fel támadásra ... Csak még néhány évet, hogy megcsináljam, befejezzem, amiért jöttem. Higyjetek bennem, de addig: ne korholjatok túlságosan.”9 (A Moszkvai Proletárírók Szövetsége — MAPP — magyar csoportjának megbízásából Barta Sándor, Hidas Antal, Illés Béla, Kis Lajos, Madarász Emil, Matheika János és Zalka Máté nyújtotta be 1931-ben a platformtervezetet.10)

Fábry Zoltán nemcsak a Móricz-tanulmány kapcsán utalt korábbi tévedéseire, Sas Andor tanulmányairól írott cikkében is kitért erre: ......ha tegnapi sistergéseinkre gondolok, csak szégyellni tudom magam. Egy szlovákiai ’vadzseni’ írta akkoriban Móriczról: »A parasztforradalmár szutykos kalapját felcserélte a disznósörtés zöld pörgével, és hirdeti az ellenforradalmi koncentráció szükségességét.« És ez a ’Korunk’-ban jelent meg, és a kéziratot... én továbbítottam! Mea culpa, mea maxima culpa!”11 A harmincas évek közepén a tisztánlátáshoz hozzájárulhatott az is, hogy a sarlós fiatalok (Az Út szerkesztésében részt vevő Balogh Edgárral az élen) jó kapcsolatot tartottak fenn Móriczcal és Kassákkal. Megjegyzendő az is, hogy amíg Szalatnai Rezsővel nem romlott meg a viszony, a levelek tanúsága szerint egyszer-kétszer Móricz neve is szóba került.12

F

ábry a „kemény” vonalat követte Illyés Gyulával szemben is. A szovjetunióbeli útinaplóról szóló bíráló sorai mellett13 oktalanul elmarasztalta Illyés Gyulát azért, hogy a Magyar Írás egyik számában verset közölt. „Dózsa-ivadék. Az ember néha hitte, hogy itt fog korszerűségbe, szociális krédóba csapni a Dózsa—Ady-hang. De Illyés nótafája kissé sok helyen és különbözőképpen virul. Aki mindenütt nótázik, az nem lehet proletáröntudat, jövőöntudat hangja . .. Nem fontos, hogy Illyést megtévesztették-e vagy sem, tudja-e, hogy ebben a lapban írásával a magyar fasizmusnak falaz, a tény, hogy ez a vers itt van, és ég, mint valami szégyenfolt... ez ellen a legerélyesebben és legnyomatékosabban legelőször Illyés Gyulánál tiltakozunk.”14 Súlyos és elhamarkodott ez a vád még akkor is, ha tudjuk, Illyés Gyula ismerte Fábry „vonalas” kritikusi szemléletét. (Illyés Gyula évtizedek múlva úgy írt a Kortárs hasábjain Fábryról mint ,,oltárőrző”-ről, „szent emberről”, ám nem hallgatta el azt sem, hogy Fábry „íróeszményeinek jó része” neki nem eszménye.15