Irodalmi Szemle, 1987

1987/5 - Tőzsér Árpád: Tanulmány egy kucsma (és a költészet) természetéről

ék négy kicsi négerfekete kucsma útját r ettegtem mikor kerül sorra az enyém.

De aztán épp ez az utóbbi kényszerképzet vezetett el a felismerésig hogy szorongá sommal csak körbetapogatom a tárgyam ho gy jelentését pontosan képzeteimtől nem 1 átom én csak azt látom amit előttem a sz emem az érzeteim s mondjuk az a bizonyos amerikai származású angol írónő már látó tt s ahhoz hogy a dolgokat őseredeti áll apotukban lássam félre kellene fésülnöm a rcukból a húst érzeteim piros haját egye nesen az agyammal kellene néznem őket am i ugye John Locke óta tudjuk hogy lehete tlen de ahogy az alkimisták aranycsinálá s közben a szappant a lehetetlen próbáig atása közben felfedeztem a költészet lég belsőbb természetét rájöttem hogy a vers tárgya nem azzal hívja életre a verset a mi hanem azzal ami nem a vers a tárgyak b űntudata a hiány az emlékezet fekete üre gének roppant vonzása csakhogy a versben a költő arra emlékezik amit azelőtt soha sem tudott csak azt tudja hogy valamit e lfelejtett s minden erejét megfeszítve m egpróbál emlékezni nem igaz hogy képekbe n beszél nem a hasonlót keresi hanem a h asonlítottat a hasonló kövein csak ugrál kőről kőre a világmindenség zúgó vizében gondolatról gondolatra érzetről érzetre u grik de célja a gondolat az érzet előtti padmaly amit persze csak úgy talál meg a hogy a negyedik dimenziót sejtjük abba a z elvont tartományba tör ahonnan a világ mindenség egyetemére látni s ez a tartom ány a vers legbelsőbb természete de egyb en legbelsőbb természete minden tárgynak s ilyenképpen kár volt a tengerbe vetni a zt a siráni asztrolábiumot mert a zahir m int valami fordított csillagvizsgáló táv cső épp ránk az emberkozmoszra irányul v alahonnan a dolgok végtelenéből (igen ak ár egy kucsmának is végtelen a belső tér e] nézzük vele magunkat vele magunkat.