Irodalmi Szemle, 1987

1987/5 - Beszámoló a szlovákiai irodalom nak a Szlovákiai írószövetség IV. kongresszusa után kialakult állapotáról

Beszámoló a szlovákiai irodalomnak a Szlovákiai Írószövetség IV. kongresszusa után kialakult állapotáról

/ilemnický. Rudolf Jašík, František Švantner és mások reprezentáltak. S ha a Jelenkori prózairodalom fejlődési állapotát mint biztató és továbbra is inspiratív állapotot akceptáljuk, ez a tartás és termékeny kontinuitás iránti tiszteletünket bizonyítja (...) az elmúlt időszak prózairodalma főleg a jelenkori társadalom szellemi horizontjának a vizsgálatára orientálódik, feltárja az értékek, különösen az erkölcsi értékek individuális és szociális relevanciájának a problémavilágát. A világ, amelyben a napjaink életét megtestesítő alakjai élnek, teli van dinamikával, változással, állandótlansággal, amely felvillantja az erkölcsi szférában való lemaradás ismert tényét. Oj mozzanat, hogy ezt az ismert igazságot rendkívüli mértékben radikalizálják — pozitív és negatív értelemben egyaránt kiélezik mind a nagyvilág, mind pedig a mindennapi élet, az emberi viszonyok dimenzióiban, de az individuális feiiődés kollízióiban is. A prózairodalom (...) nem torpan meg a mai ember pszichikájának elemzésénél, a szociális viszonyokat, a gyökereket és a történelmi összefüggéseket is vizsgálja. Az értékek Jelenlegi problémakörét gyakran a forradalmi osztály tapasztalatával veti össze vagy a korszak perspektívájából értékeli.

Az elmúlt öt esztendő prózairodalmának helyzetére a mennyiségnek a minőséggel szembeni túlsúlya, a szándéknak a művészi megvalósítással szembeni túlsúlya jellemző. (...) Megállapíthatjuk, hogy a szlovák prózairodalomnak ebben az időszakban is sikerült lépést tartania az idővel és alkotó módon reagálnia társadalmi fejlődésünk ösztönzéseire. Eltérően a fiatal és kezdő írónemzedéktől, amely még nem tudta kitörölhetetlenül beírni nevét az új próza évkönyveibe, az alkotómunka fő terhét a középnemzedék és néhány idősebb prózaíró vette vállaira. Differenciált eredményein főként a következők osztoznak: Peter Andruška, Anton Baláž, Július Balco, Vlado Bednár, Ján Beňo, Dušan Dušek, Emil Dzvoník, Peter Glocko, Ivan Habaj, Ladislav Hagara, Ivan Hudec, Anton Hykisch, Bohuslav Chňoupek, Andrej Chudoba, Ján Johanides, Ľuboš Jurík, Jozef Kot, Miloš Krno, Ján Lenčo, Dušan Mitana, Jozef Puškáš, Rudolf Sloboda, Peter Štre- linger, Pavol Vilikovský, Milan Zelinka. Az a törekvés köti őket egymáshoz, hogy elkötelezetten vizsgálják a jelenkor és a mai ember arculatát, a társadalmi gyakorlatot s annak mozgását. Egymástól mindenekelőtt művészetükben különböznek.

A szlovák drámairodalom az elmúlt időszakban mindenekelőtt még mindig elég gyér szerzői hátországát gyarapította. Üj drámaírók jelentkeztek, olyan alkotók személyében, akik korábban publicistákként vagy prózaírókként működtek. Karol Horák, Andrej Ferko, Ivan Hudec, Peter Való és mások nevei tűntek fel színházainkban, amelyek a rádióval és a televízióval együtt széles teret biztosítanak eredeti drámairodalmunk realizálásához.

Az előző kongresszus óta eltelt öt esztendőre való visszatekintés azt mutatja, hogy a drámairodalom inkább a történelmi témákban, semmint a jelenből merített témákban ért el sikereket. (...) A kritika és a nézőközönség pozitív visszhangja arra ösztönözheti a szerzőket, hogy továbbhaladjanak ezen az úton, ami azonban nem jelenti azt, hogy drámairodalmunk fő harci területének — a jelenkornak — valahová a perifériára vagy csupán a képernyőre kellene szorulnia. A jelenkor a drámairodalom erejének próbaköve. Számos kísérletről tudunk, melyek során drámaíróink e magas falnak is nekirugaszkodtak. Ez becsületükre válik, még ha a kiemelkedő műre egyelőre várnunk kell is. (...)

A nyolcvanas évek gyermek- és ifjúsági irodalma szervesen építkezik az előző évtized irodalmának tendenciáira, de egy új stimulációs tényező is megfigyelhető benne. A gyermek- és ifjúsági irodalomnak szüntelenül tudatosítania kell, hogy megnövekedtek és lényegesen felgyorsultak a mai gyermekek megismerő képességei és érdeklődései, ami nagyon pozitív jelenség, másrészt azonban a gyerekek élete túlságosan szcientizá- lódik és racionalizálódik, gyakran az emocionális és — már észrevehetően — az etikai és világnézeti összetevők rovására. Az ifjúsági és gyermekirodalomnak egyrészt a felnőttirodalomnál inkább és ellentmondásosabban kell ezt a szcientista-racionalista irányvételt támogatnia, másrészt hatékony ellensúlyát is meg kell teremtenie a gyermek és az ifjú ember személyiségének formálása során, hangsúlyozván az emocionális oldalt, fejlesztvén az erkölcsi, eszmei és társadalmi értékekhez való viszonynak nemcsak a „futurológiái”, hanem a történelmi összetevőjét is.

Az elmúlt időszakban egyre intenzívebben kapcsolódtak be az irodalmi folyamatba a csehszlovákiai magyar és ukrán nemzetiség irodalmai is. Úgy véljük, éppen ebben az