Irodalmi Szemle, 1987

1987/4 - HOLNAP - Zsemberi Etelka: Áramvonalak

KÉT. Válság. Nem is válság. A gravitációnkból mindig lemállik valamicske. Hazátlanság. Örökélet. Válság. Gravitáció. Esszencia. íz. Halálom után. Körültáncolni. Kenyér és gyümölcs.

Mondom: becsületes munkát végeztem mindenütt.

Halottaimat illőn eltemettem. A postaládámat naponta kasmírral fedem le, hátha egyszer levél érkezik. Hát idáig süllyedtem volna? Az érzelmek mindig a banalitásokból csordulnak ki. Girbegurba illúziók. Ha valakit cserben hagytam: szorítsa ellenem ökölbe a kezét. Másnak nyújtottam tán, mit megérdemelt volna.

Kiskoromtól egyébre sem gondolok, mint arra, hogy a világ érettem van. Sötét kerülőkön tapodok. Minden porcikámat szét kellene osztanom, hogy hazaérhessek. Az öregekre gondolok, kiknek jártányi erejük sincs.

Nekem tán az a következő, hogy odaérjek, ahonnan elindultam. Persze restellem. A háború. Ez az egyszemélyes háború, amit én teremtettem. Ügy vagyok ezzel is, mint a szerelemmel. Az első tizenkét óra alatt nemcsak a tisztességem omlik el, de oda a benső szabadság is. A hajdan hitt rend tökélye. S ünnepeimen mintha nem is süvegelhetnék. Persze, parányiakká leszünk mindannyian, kik hadba vonulunk, s megtérni akarunk, szeretni.

P..

C/i

SQJ

SC

Ut

:C

S

:o

*

I

c/1

'CS

u-a

<

N

U

03

—

£

C/D

N

•O

N

C/D

<

X

p