Irodalmi Szemle, 1987

1987/4 - HOLNAP - Hajdú István: Az előadó

a monológom de így a jó legalább tudom mit gondoltok ti is erről ha nem lennének mindennapi szócsaták Huxley-féle gépemberekké válnánk cselekedeteink program szerint futnak programozott paranoia totál normál társadalom válság a művészetekben befejeződött az irodalmi élet és már rég kihalt az a intellektuális közeg mely képes volt befogadni feldolgozni az irodalmat netán vitázni szóval mégis vissza a klasszikusokhoz nem Európa a legszenilisebb földrész a világon mi ebbe fogunk belehalni a szenilisségbe egyszer elfelejtjük hogy élünk körülöttünk meg tombol az élet tempózik a fejlődés gerjednek a hipofízisek robbannak az agyak minden expanzív az idő a pénz tudjuk de nem alkalmazzuk mi inkább a nagy falat építjük a nagy európai falat és fognak járni nézni mint állatokat a rezervátumban lesz Eurobarbár homoszapiensz normál típusú ember aki érthetetlen feliratokat fog a falra firkálni mint kellemes karácsonyi ünnepeket misztifikál míg saját agya is eltűnik abban a nagy morbid kék neonnal megvilágított ködben mint Petőfi Befordultam a kocsmába vagy a ködbe lesz a himnusz jó éjszakát Európa rakd az agyadat a jégre ebben a pillanatban ébredt rá hogy félelme alaptalan itt nem javaslatok születnek megállapítások amelyektől olykor jobban kell félni mert tapasztalatból fakadnak de miért olyan szörnyen dühösek ezek az emberek igaz mindig voltak vadak dühösek kevésbé dühösek és megalkuvók köpönyegpártiak és egyéniségek akik a saját intellektuális potenciáljukkal dolgoznak de a közös tűznél jól megmelegednek Picasso és Braque sosem állított ki az Őszi Szalonban a többi kubistával bár mindketten ott bábáskodtak a kubizmus születésénél és vadak voltak de a Függetlenek Szalonjába sem vitték képeiket valószínűleg saját tárlatokat nyitottak saját képeikkel a saját agyukban a gondolat az elképzelés a tökéletesség maximumát megközelítve ki tudja eldönteni hogy mi a rossz és mi a jó les cubistes n'ont pás toute leur raison du moins ont-ils certains raisons d’etre cubistes a kubisták sem teljesen normálisak de legalább van valami okuk arra hogy kubisták legyenek kit érdekel Picasso a nagy csontváz véredény és feihám nélkül mi köze az irodalomhoz mert arról próbálunk beszélni festészet képet alkotni be kellett ismernie gondolatmenete kezd hasonlítani és alkalmazkodni az itt ülő társaságéhoz a közömbösség irántuk elszállt szimpatikussá váltak ezekben még van lé most kell elmennie míg hatásuk alá nem kerül míg egyenrangú partner befejezzük mára nem bírom hangszálakkal mindenkinek köszönöm hogy meghallgatott és hozzászólt felállt az ajtóhoz lépett semmitmondó tekintetek cigarettázó szájak itt-ott gesztikuláló kezek a fájdalmas határozatlanság maga búcsúztatta.