Irodalmi Szemle, 1987

1987/4 - VALLOMÁS - Turczel Lajos: Az érsekújvári reálgimnázium padjaiban

VALLOMÁS

széltem, hogy közösen rendeljünk irodalmi folyóiratot; először a Magyar Minerva előző, 1935-ös és 1936-os évfolyamait vettük meg mélyen leszállított áron, majd a kéthetente megjelenő Új Szellem előfizetői lettünk.

Gimnáziumi éveim idején a kisebbségi magyar diákmozgalmak már az apály szakaszába jutottak, a Sarló megszűnt, s a mi iskolánkban is csak a hagyományos cserkészet élt és virágzott. Mrenna tanár úr szeretett volna engem is beszervezni, de ezt azzal az érvvel hárítottam el, hogy a nyári táborozáson nem vehetek részt, mert nyaranta cséplési ellenőrként dolgozom. Ez a négy-öt nyári munka szintén hatékonyan járult hozzá az évi „költségvetésemhez” és az egyházi birtokon dolgozó családom tehermentesítéséhez. E lekötöttség miatt le kellett mondanom az osztály szokásos kirándulásairól is, melynek szervezői a legtöbbször Gánóczy, Krammer, Ré- dei Jenő és Dobossyné Szporni Anikó tanárok voltak.

Az érsekújvári magyar kulturális élet centruma akkortájt a helybéli SZMKE-szer- vezet volt. Agilis vezetője, Berecz Kálmán minden évben olyan kitűnő előadássorozatokat szervezett, melyeket a népfrontos kommunista napilap, a Magyar Nap is elismeréssel méltatott. Néhányszor a szociáldemokrata munkásakadémia rendezvényeire is elmentem, így például akkor, mikor Szalatnai Rezső a több városban tartott Petőfi-előadásával Újvárba is eljött, vagy mikor az újvári születésű Kassák Lajos vendégeskedett ott feleségének, Simon Jolánnak a szavalókórusával egyetemben. A volt helybéli sarlósok közül Berecz Kálmánon kívül Dobossy Imre dolgozott ügyvédként a városban, és előadóként is többször fellépett. A többiek közül látásból még Jócsik Lajost ismertem, aki gyakran hazalátogatott. Zömök alakja és jellegzetes arca először katonai mundérba öltözötten mutatkozott meg előttem a mozgalmas újvári korzón. Felejthetetlen kulturális élményeim közt tartom számon azt is, hogy ott voltam egy erdélyi írócsoportnak (Tamási, Szentirmai Jenő stb.) és a magyarországi Szép Szó szerkesztőinek a fellépésén. Mindkét csoport csehszlovákiai körútja során jött el városunkba, bizonyára Berecz Kálmánék meghívására. Mindkét alkalommal hetekig hevített az a boldogító tudat, hogy ismert irodalmi kiválóságokat szemtől szembe láttam és hallgattam. Viszont még ma is elképedve gondolok arra, hogy a híres kisebbségi népfrontos vállalkozásnak, a Tavaszi Parlamentnek 1936. ápr. 18—19-én Érsekújvárban tartott ülésezéséről csak utólag szereztem tudomást. Arra persze nem lett volna lehetőségem, hogy ott megjelenjek, de érthetetlen számora, hogy néhány mozgékonyabb diáktársammal együtt nem értesültünk korábban erről a jelentős eseményről.

Ez az eset jól példázza a középiskolás diákság akkori mozgalmi passzivitását, melyet az iskolai hatóságok és a többségükben apolitikus tanárok hatékonyan elősegítettek. Az Indulás gyors elhalása után egyetlen ideológiai jellegű középiskolás lap létezett, a konzervatív szellemben szerkesztett Tábortűz. A főiskolások érdekvédelmi szervezete, a Csehszlovákiai Magyar Akadémikusok Szövetsége ismét a jobboldali ellenzéki pártok uszályába került. 1934—1935-ben a politizálás helyett taktikusan a masaryki eszményként régóta népszerű „apró munka“ (drobná práca) jelszavát hangoztatta, 1936—1938-ban pedig fokozatosan a jobboldali ellenzéki pártpolitika egyik ifjúsági bázisává vált. Az a mozgalmi hullámzás, melyet 1936 végén a népfrontos Magyar Fiatalok Szövetségének megalakulása váltott ki, a középiskolásokra nem volt érezhetőbb hatással, és így például mi a Világosság néven megalakult helyi tagegyesületről nem is tudtunk. Hasonló volt a helyzet a többi gimnáziumi városban is, kivéve Losoncot, ahol a Tűz egyesület nagy aktivitása valószínűleg a középiskolások körében is érvényesült.

Az ötödik osztálytól kezdve erős világnézeti zajláson estem keresztül. Először szabódezsős parasztmessianizmusban kifejeződő parasztrajongás jellemzett, majd heves magántulajdon-ellenességben megnyilvánuló szocialista magatartás, gondolkodás. Egyik szocialista párttal sem volt kapcsolatom, s a marxizmusról csak alkalmi futó ismereteim voltak, de a nyomor s az emberi megalázottság — mely a helybéli Péróban szinte ijesztő állandó kiállításként mutatkozott meg — heves háborgást váltott ki belőlem, és a szabad témájú házi dolgozataimban minden rossz okozójaként támadtam a magántulajdont. A hetedik és nyolcadik osztályban magyart tanító Mrenna — aki nehéz első évemben egyik fő pártfogóm volt — megszidott a