Irodalmi Szemle, 1987
1987/4 - VALLOMÁS - Turczel Lajos: Az érsekújvári reálgimnázium padjaiban
VALLOMÁS kissé túlzás volt. Én csak értelmes és szorgalmas gyerek voltam, az előkészítőm viszont kitűnő képzettségű és módszerfi pedagógus volt. A szóbeli hittanvizsgán Vanek Imre vallástanár annyira meg volt elégedve a feleleteimmel és beszélgetésünkkel, hogy kedveskedve kis hittudósnak nevezett. Öt főleg az lepte meg, hogy arra a kérdésre, mit tanultunk hittanból az elemi iskola VI—VIII. osztályaiban, azt válaszoltam, hogy egyháztörténelmet, szertartástant és hitvédelemtant. És ez tényleg úgy volt. Falum öreg papja, Ferenczy György esperes-plébános a kis falusi iskolában gimnáziumi szinten oktatta a tantárgyát. Magyarból, történelemből és földrajzból jól feleltem. A magyar írásbeli dolgozatom is jó minősítést kapott, de a vizsgáztató tanár (Sebestyén János) figyelmeztetett a helyesírási hibák nagy számára. A történelmi vizsgáztató, Noszkay Ödön patriarkális nyájassággal beszélt velem, és megdicsért az ügyesen kikérdezett történelmi olvasottságomért. Az Egri csillagok, az Isten rabjai, az Aranykoporsó és a Quo vadis jöttek szóba. A szlovák, latin és fizika vizsgám viszont siralmas volt. Szlovákból szerencsére nem \olt írásbeli, de a szóbelin a szlovákul feltett kérdéseket egyáltalán nem értettem és csak a ragozási mintákat tudtam elfújni. A latinban már az olvasási fogyatékosságom megdöbbentette a vizsgáztató Szeglethy Istvánt, aki nyomatékosan figyelmeztetett, hogy a szünidőben szorgalmasan gyakoroljam a latint. A szlovák és latin vizsgázás közben Vanek hittanár is felbukkant, és félrehívta a vizsgáztatókat, halkan beszélgetett velük (bizonyára az érdekemben). A fizika vizsgánál ugyanezt tette Bánóczy tanár úr. A felvételi vizsgán alighanem csak én jutottam túl sikeresen, mert ősszel a társaim közül egyik sem jelent meg a IV. A vagy IV. B osztályban. Valószínű, hogy a néhány tárgyban (főleg az alapvető matematikában) elért kitűnő eredményeim melleit az is közrejátszhatott a végső sikerben, hogy társaim — amint azt a matematikai írásbeli után nekem elmondták — egyetlen feladatot sem tudtak megoldani, s feltehetően az átlageredményük is gyengébb volt az enyémnél. Ilyen helyzetben nézhették el nekem a szlovákban, latinban, fizikában megmutatkozott súlyos fogyatékosságaimat, amelyet én akkor és a szünidő idején az elért siker örömteli hangulatában nem tudatosítottam. Így aztán csak az iskolai év első óráin döbbentem rá, hogy az említett tárgyakban a leggyengébb tanulókhoz képest is mennyire tudatlan vagyok. Az első szlovákórán Klacánsky tanár úr egy örvid történetet olvastatott fel, amelyből én mindössze 2-3 szít értettem, az osztálytársaim viszont tülekedve, versenyezve jelentkeztek a tartalom elmondására. Még megdöbbentőbb volt számomra az első dolgozatírás, hiszen a lediktált vagy táblára felírt címet sem értettem. Padszomszédom, Dénes Endre — aki akkor szlovákból eléggé gyenge volt — jó- lelkűen-szólt, hogy másoljak ie valamit az ő dolgozatából. Hogy ez a meg nem értett és ügyetlen másolás hogyan sikerült, az a dolgozatjavítás-órán derült ki. Most itt először röviden ki kell térnem Klacánsky tanár úr egyéniségére. Ű — a szlovák és latin szakban való jó felkészültsége ellenére — olyan komikus tanárfigura volt, amilyent Karinthy se tudott volna elképzelni. Meglehetős idegroncs volt már abban az időben, és az iskolába vagy iskolából menet is a diákok hibái foglalkoztatták. Számtalanszor megtörtént, hogy az utcán előhúzta a noteszát, és „komisz kölök!” kiáltással beírta a sze- kundát valakinek. Így aztán olyan esetek fordultak elő, hogy a diák még csak egyszer felelt nála, de a noteszben már 8— 10 szekunda lapult a számláján. Különösen a dolgozatjavítás-órái voltak félelmetesek és rendkívül szekundatermelők. Ábécé sorrendben vette a füzeteket és már a rossz dolgozatíró nevének felolvasásánál bekerült a noteszba az első szekunda; utána — a fogyatékossági mértéknek megfelelően — jöttek a többiek. Én az első dolgozat- javításkor kétségbeosetten vártam sorra kerülésemet; a legszívesebben világgá futottam volna a közelgő szégyen elől. Ám csoda történt. Ahogy Kiacánsky a nevem olvasása után fellapozta a füzetem, hatalmasan felhördült, mert a 6-7 sorból álló szánalmas dolgozat minden szavában 2-3 hiba volt; az egész úgy nézett ki, mintha a kissé piszkos Vörös-tenger szemléletes ábrája akart volna lenni. Klacánsky azonban az elszörnyülködés után gyorsan becsapta a füzetet, és azt mondta: téged, Turczel fiam, még nem osztályozlak! A rettenetes óra lezajlása után az osztály élénken tárgyalta az esetemet, és
