Irodalmi Szemle, 1987

1987/4 - ÉLŐ MÚLT - Kövesdi János: Bartók és Pozsony

is hasonló fordulat várható, csak az a kérdés, mikorra? És ha ez bekövetkezik, hogy legyen az embernek maradása?!

Mellékelek egy jellemző iratot; szívesen veszem terjesztését. Főleg olyanoknak mutasd meg, akikről föltehető, hogy a 3. birodalomban esetleg ilyen műveket akarnának előadni. Ezt én ellenséges cselekedetnek tekinteném.”

— Hol található az Ön által Idézett levelek eredetije?

— Bartóknak az édesapámhoz intézett valamennyi levele természetesen apám hagyatékának szerves részét alkotja. A hagyaték a Szlovák Nemzeti Múzeum zenei osztályán, a Várban van letétbe helyezve, azon az osztályon, amelyet az imént említett füzet összeállítója, Vladimír Őízik vezet. A füzettel kapcsolatban egyébként még el kell mondanom, hogy csak azoknak a leveleknek a teljes szövegét tartalmazza, amelyeket a Magyar Tudományos Akadémia nem tett közzé a Bartók-levelezésben. Bartók azon leveleit (természetesen most csak az Albrecht Sándorhoz írott levelekről van szó), amelyeket dr. Demény János ás mások közöltek Magyarországon, csak idézi ez a füzet, hivatkozva a forrásokra, amelyeket a nyilvánosság 1971-ig nem ismert; ezeket magyar és német nyelven közli Vladimír Cízik.

— Hogyan értékeli Ön Bartók és Albrecht Sándor levelezését?

— Megítélésem szerint, amint már céloztam is rá, ez a levelezés távolról sem tükrözi teljes mértékben az igazi viszonyukat, vagyis Bartóknak Albrecht Sándorhoz és a mi családunkhoz fűződő barátságát, kapcsolatait. Nem ad számot azokról a nagyon gyakran lényeges mondanivalót hordozó, őszinte és meghitt beszélgetésekről, amelyeket Bartók és édesapám folytattak egymással itt Pozsonyban vagy akár Budapesten. A ránk maradt levelek zömükben a kapcsolatnak inkább csak a hétköznapi, elsősorban gyakorlati mozzanatait tartalmazzák, s nem csapódnak le bennük a két muzsikus mély lelki kapcsolatát kifejező szellemi megnyilatkozások. A levelekben szinte alig esik szó magáról a zenéről, a zeneszerzésről, a zeneművészet elméleti és gyakorlati kérdéseiről, az előadóművészekről és így tovább, holott bizonyos vagyok benne, hogy az életben, találkozásaik alkalmával mindenről, ha nem túl sokat is, de elég sűrűn beszélgettek.

— Bizonyára több nevezetes vagy emlékezetes, komoly vagy humoros történet, anekdota él Bartókról az Albrecht család kollektív emlékezetében. Elmesélhetne, kérem, ezek közül néhányat?

— Édesanyám bizonyára több anekdotával vagy történettel szolgálhatna, mint én, de sajnos ő már nagyon öreg és beteg is ahhoz, hogy behívhatnánk őt a dolgozószobámba. Nekem hirtelen csak egy rövidke anekdota jut eszembe: A húgom, Alexandra úgy négyéves lehetett, amikor Bartók egyszer nálunk volt, s kihasználva azt az időt, amíg apám órát ad az iskolában, komponált a dolgozószobájában. Hogy, hogy nem, a húgom egyszer csak besomfordált Bartókhoz, és odaszólt neki: „Béla bácsi, és te tudsz a lábaddal is zongorázni?” Erre Bartók elmosolyodott, szó nélkül levetette a cipőjét, s a húgom nagy örömére és édesanyám nagy csodálkozására csakugyan eljátszott valamit lábbal Alexandrának. Nos, ennyi.

— A Bartók-leveleken kívül Ön néhány Kodály-levelet is őriz. Ez azt jelenti, hogy az Ön édesapja Kodállyal is barátságot tartott?

— Van néhány Kodály-levél a birtokomban, elsősorban olyanok, melyeket Kodály édesapámhoz írt, de hozzám is intézett egy-két levelet. Persze ez a szórványos levélváltás nem jelentette azt, hogy apám és Kodály baráti kapcsolatban álltak volna egymással. Inkább jó ismerősök voltak, mint barátok. Ismeretségük még a budapesti diákévekből származott.

— De azért, gondolom, Kodály is megfordult az Önök Hajó utcai házában?

— Nem, Kodály nem látogatta édesapámat, sohasem járt nálunk. Persze ez nem jelenti azt, hogy hűvösen vagy közömbösen viselkedett volna apámmal vagy velem szemben. Ellenkezőleg, hozzánk való viszonya szívélyes és igen barátságos volt. Engem egyenesen lenyűgözött Kodály elevensége, szellemi frissessége, oldott, bájos humora. Ezt a finom humorérzékét jól tükrözi az egyik hozzám intézett postai levelezőlapja, melyet Galyatetőről írt. Felolvasom: „Kedves Ján Alexandrovics! A keresett Trió egy tételes maradványa az egyik fiatalkori (1804) művemnek, kiadatlan, és nem is tervezem kiadását.