Irodalmi Szemle, 1987

1987/4 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Megmozdult világban ... 4.

eredménye: az imaginárius vagy platóni felelősségérzet helyére a ténylegesen ellenőrizhető szociális felelősségérzet lép.”46 Ezt tekintette az ú] irodalom lényegének és legfőbb mértékének. Az alkotó osztállyal, a munkásosztállyal való kézfogás mögött a marxi igazságot vélte felfedezni: „Mielőtt a proletariátus győzelmeit a barikádokon kivívja, egy csomó intellektuális győzelemmel jelzi eljövendő igazát.”47

A szándék kétségtelenül összecsendül a szocialista elvekkel, a szocialista realizmus célkitűzéseivel. Olyan irodalmat akartak, ahol nem a szavak muzsikálnak, hanem a szürkeségből a gigantikus mindennapi élet, milliók élete világlik elő, hogy az író — a kor felelősséghordozójaként — megvalósíthassa „osztályharcos . .. misszióját”.48 Fábry az irodalmat nem tekintette az „írástudók céhügyének”. Meggyőződése szerint az emberi szó azoké, akik „emberséget dokumentálnak, akik vádat, szociális harcot tudatosítanak . . . aki részt kér a dokumentáló, a világot tisztító és megmutató munkából”.49 Szenvedélyes hangú írásaiból, előadásaiból tisztán csendül ki eszmei elkötelezettséget vállaló hitvallása, de disszonáns hangként halljuk azokat a megnyilatkozásait is, amelyek az esztétikai szempontokat mellőzve csupán a témában jelölték meg a művek értékét, szem elől tévesztve a realista ábrázolás sokfélesége és sokszerűsége által nyújtott lehetőségeket. Sajnálatosan sikertelen volt Az Üt hasábjain kezdeményezett munkásirodalmi kísérlet is (1934). A Proletártoll versenye nemcsak az irodalmi értékeket nem gyarapította, hanem a munkáslevelezők táborának kiszélesítésében sem járt eredménnyel.50

Az „osztályharc teljességét, világosságát, törvényes ritmusát” számonkérő Fábry még Forbáthtal, Győryvel, Vozárival vagy Bányaival is elégedetlen volt. Forbáthnál a „nagy szürkében — koncentrált vörös” nem volt olyan sugárzó, mint szerette volna, a szelet és az erdő orgonáját zúgató Bányai pedig „túl sok lírát” facsart „kicövekelt kemény” (osztály harcos) mondanivalójából.51

A valóságirodalom eszméjét a sarlósok is magukévá tették. Irodalomszemléletükben

1929-től figyelhetjük meg ezeket a törekvéseket. A „szervezendő osztálytömegekkel organikusan kapcsolódó új magyar értelmiség” szándékai mögött már a „korszerű irodalom és a fiatalság találkozása” is felsejlik,52 az 1931. szeptemberi Sarló-kongresz- szuson pedig a valóságirodalmi szemlélet a mozgalom irodalmi programjává is vált. ..Az egész magyarságra gyakorolt hatás — írja Turcezl Lajos a sarlósokról — főleg a magyarországi, erdélyi, vajdasági értelmiségi ifjúsági mozgalmakban és a népi mozgalom szociográfiai irodalmában volt jelentős.. ,”53 Utólag is csak helyeselni lehet a sarlós fiatalok elhatárzását, hogy a „szocialista világnézeti irodalmat a szocialista szellemiségnek minden differenciáltságával” átfűtsék. Az Irodalmi rezolúció5i azonban jobbára csak a teendőket látta, a megvalósításig nem jutottak. Az Ot szerkesztésében részt vevő sarlósok irodalmi programja, a munkásirodalom létrehozására irányuló törekvésük stb. nem különbözött Fábry szélsőségesen ideologizált „valóságiro- dalmátől”. Nem abban vétettek, hogy a „cicomás kultúra, a kéjelgés és a kényelem kultúrája” helyett harcos proletárkultúra megszervezésére törekedtek, a munkáslevelezők mozgalma révén meg akarták szüntetni a „távolságot város és falu” között, illetve azt akarták: „Az Utat a szlovenszkói és kárpátaljai magyar dolgozók írják”, hanem ott vétettek, hogy az irodalmat az újságírással akarták helyettesíteni.55

Ezekben az években más szempontból is módosult szerepkör várt a kisebbségi irodalomra. A Magyarországon hátráltatott progresszivitás pótlásának szándéka, melyet korábban a csehszlovákiai magyar irodalom akart magára vállalni, állásfoglalást követelt, hiszen a gazdasági válság elviselhetetlenné tette a nyomort, növelte a tömegek szociális kiszolgáltatottságát; a fasizmus térhódítása pedig bizonytalanná tette az emberi kultúrát és a holnapot. Ebben a helyzetben a baloldali írók váltak hangadókká, akik erkölcsi felelősséggel és írói bátorsággal álltak a proletariátus mellé. Kisebbségi irodalmunkban azok vállalták ezt a programot, akiket ma is a szocialista irodalom képviselőiként tartunk számon (Fábry Zoltán, Forbáth Imre, Földes Sándor, Morvay Gyula, Sellyei József, Háber Zoltán, Dömötör Teréz, Bányai Pál, Prerau Margit). A valóságirodalom „kérlelhetetlensége” miatt, valamint világnézeti okoknál fogva azonban tartózkodókká váltak olyan alkotók, akik a realizmus talaján álltak vagy a polgári irodalom balszárnyát képviselték (Darkó István, Tamás Mihály, Győry Dezső és má