Irodalmi Szemle, 1987

1987/4 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Megmozdult világban ... 4.

FONOD ZOLTÁN

MEGMOZDULT VILÁGBAN... 4.

(Fábry Zoltán élete és munkássága)

Részletek egy készülő monográfiából

„Mindenki a maga helyén .,

H

úsvéti hitvitáját (mely a kisebbségi irodalmak létjogosultságáról folytatott vajdasági és erdélyi viták első fordulója idején hangzott el] azért is fontosnak tartjuk, mert ettől kezdve ismerte el Fábry a „szlovenszkói irodalom” létjogosultságát, melynek programját néhány hónap múlva — 1923 karácsonyán — a „magyar emberirodalom” megvalósításában jelölte meg.1 A szokatlan elnevezés kétségtelenül összegfügg azokkal az előzményekkel, melyeket a modern magyar irodalom, mindenekelőtt Ady, továbbá a német expresszionizmus és a kibontakozó kisebbségi irodalom jelentett Fábry számára. Az emberközpontúság igénye, a testvérember keresése „az emberi feltámadás kapaszkodó hitével” szuggerálta számára az irodalom európaiságát. A választott út helyességét irodalmi példái is erősítik, köztük a világirodalom olyan nagy alakjai, mint Tolsztoj, Dosztojevszkij, Romain Rolland, Stefan Zweig, Ta- gore, Stendhal és mások. Külföldi lapokban való tallózása közben figyelmet szentelt az orosz irodalomnak is. Kritikai éllel, de a kortárs magyar irodalomban való kiváló tájékozottsággal ismertette például azt a tanulmányt, mely Móricz Zsigmond, Kaffka Margit és Szabó Dezső műveiből jelent meg az egyik külföldi lapban. A „magunkra utaltság” szomorú árvaságával jutott el a felismerésig, hogy „kétszeres munkával kell belekapaszkodnunk az egyedüli emberi közösség: a kultúra — értéket kiváltó légkörébe .., Szobánk sötét, levegőtlen zugaira itt-ott ablakot kell nyitni, ajtót tárni, a közös nap melegét érezni .. .” Talán az sem véletlen, hogy az orosz irodalomról szóló ismertetése is — az értékelések sajátosságaitól eltekintve — a Fábryt foglalkoztató gondolattal zárul: „Emberek indulnak az élet felé .. .”2 Az „emberirodalom” fogalmát először Márai Sándor Fehér egerek a kirakatban című költeményével kapcsolatban írta le, amikor egy dilettáns papköltő a verset az erkölcstelenség vádjával marasztalta el. Fábry a kortárs költő igazának védelmében, a „vasárnapi költők” vádjával szemben vetette- papírra: „Jó. Erkölcstelenség, utáljuk a tintát. Mert fontosabb a vér, a szív és hús valósága, tagadhatatlan harca és a megélt lélek irgalmatlan igazságritmusa, emberkeresése, élményből született lélekkristályosodása: emberformálás. Emberirodalom.”3