Irodalmi Szemle, 1987

1987/3 - PÓDIUM - Kmeczkó Mihály: Számvallató II.

kell érteni, hogy a pillanatnyi helyzetben félkész drámát is „felvállal” a színház, ha úgy ítéli meg, hogy abból — írói garanciával — bemutatásra alkalmas mű születhet. (A bemutató után természetesen minden előadás bevételéből még ún. tantiemet — szerzői tiszteletdíjat — kap az író.) A színház tehát eddig is jóindulattal vállalta a születendő csehszlovákiai magyar színdarabok feletti bábáskodást. Be kell azonban vallani, hogy az eddigi eredmény még nem számottevő. Csupán az értékelhető, hogy az utóbbi években kialakulóban van egy gyakorlat, amely — önmagát tökéletesítve — előbb-utóbb kielégítő állapotokat teremthet ahhoz, hogy színre kerüljenek a régóta várt jó csehszlovákiai magyar drámák. Ennek érdekében a színház továbbra is hajlandó vállalni a kísérletezést e darabok próbái folyamán.

10.1.4. A szóban forgó öt évad tapasztalatai azt mutatják, hogy nem elég, ha a színház „csak általában” vállalkozik a kísérletezésre, a gyakorlatban ugyanis ez konkrét személyek tevékenységét érinti. Megeshet, hogy az ún. kísérletben olyan embernek is részt kellene vennie, aki erre nem vállalkozik, sőt egyenesen tiltakozik ellene. S az eredmény: ez a közösség szinte hiábavalóan „vállalkozott” a kísérletre. A Mateszban mostanság egyre Inkább az a meggyőződés van kialakulóban, hogy az effajta kísérleteket csak önkéntesen érdemes folytatni. Ilyen elhatározásból született meg 1986- ban (amikor ezt a dolgozatot írom) a komáromi társulat kötelékében a Stúdiószínpad, amely nem önálló alakulat, csupán egy alkalomra tömöríti a kísérletező kedvű, nagyjából egyformán gondolkodó, „valami mást akaró” színháziakat. Kezdetnek ez elég volt, folytatásnak azonban kevés. Főleg a „valami mást” kell pontosan (vagy pontosabban) meghatározni. A Matesznak egy olyan kísérleti műhelyre (stúdióra) van szüksége, amely minden tekintetben korszerűségre törekedne, a társulaton belül is és a közönség köreiben is a korszerű formákat és tartalmakat (műfajok, stílusok, munka- módszerek, gondolkodás, életvitel, érzésvilág stb.) igyekezne meghonosítani. Ebben a „kísérleti stúdióban” színre vihetők a csehszlovákiai magyar színdarabok is. (Van olyan nézet is, mely szerint elsősorban ezeket a darabokat kellene ebben a „laboratóriumban” „kikísérletezni”.) A stúdióműhelynek az elmondottakon kívül még egy fontos szerepe lenne a színház életében, illetve a Matesz és a közönség viszonyában. Mindenekelőtt ez a „műhely” lenne hivatott arra, hogy kielégítse a legújabban jelentkező progresszív közönségigényeket. A stúdió lenne a legalkalmasabb arra, hogy számot vessen az egyre differenciálódó közönség rétegigényeivel, amely már napjainkban is eléggé sokrétűnek mutatkozik (monodráma-, egyfelvonásos-, kamaradarab-, intellektualizáló, groteszk-, abszurdoid- stb. -igények). Főleg az ifjúság és a fiatal értelmiség szeretné, ha a Matesz szaporább léptekkel eredne a korszerűség nyomába.

10.1.5. A Matesznak nyitottabbnak és fogékonyabbnak kellene lennie. Fogékonyabbnak az újszerűségekt újdonságok iránt és nyitottabbnak a közönség különböző rétegei felé. Ehhez a reális alapokat jelenleg a bemutatók számának növelésével lehetne elsősorban megteremteni. A mai igények alapján minden évadban szükség van egy olyan bemutatóra, amely a vidám, könnyed szórakozást biztosítja az arra vágyóknak. Emellett a színház — hiszen létének egyik sajátosságáról van szó — továbbra is műsorra tűzi az időszerű társadalmi mondanivalójú darabokat. A társulatoknak is szükségük van olyan színdarabokra, amelyek látszólagosan meghaladják szakmai erejüket, fel- készültségüket; valójában azonban ezeknek a daraboknak a bemutatói biztosítják a szakmai továbbfejlődést. Az új, progresszív áramlatok és irányzatok meghonosítására a kísérleti stúdióban bemutatott alkotások a legalkalmasabbak. A kamarajellegű előadások iránt is egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik, csakúgy, mint pl. a groteszk és az abszurdoid iránt. A zenés daraboknak olyan közönségsikerük van, hogy ezek bemutatásáról a jövőben sem mondhat le a Matesz. A gyermekközönség is megérdemelne már évente egy-egy premiert mindkét társulattól. Az eddigi klasszika-bemutatók mellett az ifjúság specifikusabb igényeit is ki kellene elégíteni egy-egy produkció erejéig... Mindez 8 bemutatóval szűkösen elérhető lenne. (E dolgozat írása közben már biztosra vehető, hogy az 1986/87-es évadban a Matesz komáromi társulata az eddigi 4 helyett 8 bemutatót tart, a Thália Színpad egyelőre marad a megszokott négy premiernél.) A további művészi és egyéni ambíciókat a dramaturgiai terven felüli produkciókban lehet realizálni. Itt igen széles repertoár kínálkozik a monodrámától a gyerekeknek készülő verses-zenés műsoron át egészen a kabaréig. A komáromi társulat 8 bemutatóján túl még legalább 2 „terven felüli” produkció premierjére is sort