Irodalmi Szemle, 1987
1987/3 - FÓRUM - Mészáros László: Drámairodalmunk 1981-1986 között
FÓRUM D rámairodalmunk 1981-1986 között /Vázlatos helyzetfelmérés) 1. VÁLTOZATLAN IRÁNYVONALAK Sokszor és sokan elmondtuk már, hogy a dráma a csehszlovákiai magyar irodalom legfejletlenebb műfaja; az elmúlt közel négy évtizedben nem születtek irodalmunkban igazán kimagasló drámák, s nem voltak irodalmunknak a drámaírás előretörését fémjelző időszakai. Bár tudjuk, hogy drámaírásunk fejlődésével kapcsolatban figyelembe kell venni mind a műfaji, mind a nemzedéki fáziseltolódásokat, sem az elért mennyiséggel, sem a minőséggel nem lehetünk elégedettek. Minden gátló tényező ellenére erőteljesebb fejlődést vártunk, de ez néhány ígéretes fellendülés ellenére sem következett be. Egri Viktor évtizede után az 1957/58-as évadban jelentkezők (Dávid Teréz, Lovicsek Béla és mások) nagy fellendülést sejtettek, de a várt mennyiségi és minőségi ugrás nem következett be. Ojabb változást ígért az 1977/78-as évad. Kmeczkó Mihály és Batta György bemutatkozásával, illetve az azóta eltelt időszak űjabb szerzőinek a jelentkezése. Az 1981—1983 között bekövetkezett fellendülést azonban újabb hullámvölgy követte, melyből alig körvonalazódik egy újabb felemelkedés. A főbb hiányosságok szinte változatlanok: mennyiségi lemaradás, eszmei, tematikai és dramaturgiai beszűkülés, valamint az ösztönző összpontosított irányítás és együttműködés elégtelensége. Ha az elmúlt közel egy évtized alatt bemutatott tucatnyi dráma mellé hozzáveszünk körülbelül további 15 darabot, melyek díjakat kaptak a Népművelési Intézet pályázatain, vagy amelyeket megjelentetett az Irodalmi Ügynökség (LITA), ez átlagosan jóval gyengébb produktivitást jelent, mint amilyen Egri Viktoré volt az ő évtizedében. Mindez tehát jól jelzi, hogy sem drámaíróink számával, sem színjátékaik mennyiségével nem lehetünk elégedettek. A minőségi áttörést mennyiségi felfutásnak kell megelőznie. Ugyanakkor drámaírásunkban nem tűntek fel eszmei és dramaturgiai irányzatok és áramlatok. Drámaírásunk egész felszabadulás utáni korszakában Petrőczi Bálint Kakastánca az egyetlen kísérlet abszurd dráma megírására. Mindez azonban nem íróink eszmei szilárdságát jelzi, hanem rámutat drámaírásunk erősen konzervatív jellegére (mind dramaturgiai, mind eszmei értelemben). Nem írtak drámaíróink úgynevezett termelési drámát sem. Vagyis drámaírásunk sem pozitív, sem negatív értelemben nem reagált az elmúlt évtizedekben feltűnt új színházi és dramaturgiai áramlatokra. Nem produkáltunk saját nemzetiségi és szocialista válaszokat korunk kihívásaira. Drámaírásunk ezen mulasztásai a fiatal szerzők számára nagy lehetőségeket kínálnak, már csak azért is, mert MÉSZÁROS LÁSZLÓ
