Irodalmi Szemle, 1987
1987/3 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Megmozdult világban... 3.
időszakában azonban megtaláljuk Fábry tevékenységében a keresztény motívumokkal megtűzdelt írásokat (Az elátkozott Krisztus-festő, Az irodalom mai életproblémáij, valamint a társadalom fejlődése és a politikai események terén tapasztalatlan fiatal tollforgató fellengzős kijelentéseit is. Olyan írásokról van szó !Nem akarunk meghalni, Beöthy Zsolt > a bolseviki feanne D’Arc, Pesti templom: 1919, Stószfürdői emlényj, melyekbe Fábry sokszor a témától függetlenül politikai motívumokat kevert. Olyan kijelentéseket tett, melyek a Tanácsköztársaságra és annak vezetőire sértőek voltak, vagy amelyekben Fábry azonosult René Schickele bolsevizmus elleni vádaskodásaival. Nyilvánvaló, hogy a polgári sajtó mindennapos frazeológiája is hatott Fábryra, és ez azt is bizonyítja, hogy a politikai öntudat az indulás éveiben messze mögötte kullogott írói ambícióinak, valamint példaképeinek. A láthatóan Ady igézetében élő író (erre utal a Bécsi haláltánc-énekben idézett levélíró egyik kitétele is: „Haragszom Adyra, tőle tanulta meg maga is és mind a mai fiatalok a beteg, szomorú szemmel való nézést.. ,”13) a társadalmi, politikai történésről szólva Ady forradalmi gondolkodásától idegen következtetésekre jutott. Az embernek szinte az az érzése, hogy a kezdő író nagyot mondása botlasztotta meg nála a tollat. Ezeket az írásait Fábry később megtagadta, életművétől idegennek tekintette. Egy évtized múlva a Korparancsban önkritikusan írta ezekről az évekről: „Volt idő, amikor hittel, tollal nem voltam más, csak magyar, szomorú, talajtalan magyar, aki vak fájdalmában egyforma ellenséget látott Masarykban és Leninben, csehekben és kommunistákban.”14 Egy beszélgetés során, amikor azt mondtam, hogy „Indulása csaknem első éveitől az »univerzum baloldalán« elhelyezkedve küzd az emberségért és az igazságért..felcsattanó hangsúllyal tiltakozott: „Tévedés. Dehogy álltam az indulásnál a baloldalon! Jobboldali angyol voltam én. Első írásaim a kassai Esti Újságban, a keresztényszocialisták lapjában jelentek meg. Szomorú szemmel volt sokat cenzúráit rovatom címe: az elárvult, talajt vesztett magyar ifjúság szólt akkor belőlem. Még 1922-ben, a Kassai Naplóban, a Beöthy Zsolt halálakor írt nekrológban is a volgai magyar lovas képét idéztem: üres, tartalmatlan romantikát. A háború tüdőrokkantjaként a stószi fekvőszékben meditálva azonban más hatások alá kerültem: az expresszionizmus bűvöletébe, a háborúellenes német irodalom sugallatába. A háború után — könyvekből, írók eszméléséből, magatartásából — ismertem önmagamra, feladatomra. Egyszerűen rá kellett döbbennem arra, hogy lényegében mi is volt a háború, hol voltam, hol jártam, mit tettem, hogy valójában gyilkos vagyok, hogy milliók ismeretlenül, céltalanul, a háború titkát, bűnét nem tudva, ölték egymást — idegen célokért.”15 A német irodalommal való találkozása elsősorban irodalmi ízlését, érdeklődését formálta, segítette azonban eszmei tisztánlátását is. Ez utóbbiról a húszas évek közepétől beszélhetünk. Irodalmi ízlésének alakulását viszont már az 1923 februárjában írt Éjféli vallomás című írásában észrevehetjük. Ebben a vallomásában már az expresszionizmus stíluskellékeivel „a türelmetlenség feszítő mozdulata alkudozik... a hallgatás kényelmes csendjével”. írását már az embereknek „adja”, „dobja”, prédára, „uzsorakamatra”. S az avantgárd irodalom hatására megjelennek írásaiban a nagybetűs Ember és Testvér stb. fogalmak. Íme, a tetten érhető valóság: „Hinni... Ügy léptem partra, hogy behunytam a szemem. Valamikor, valahol, rendszeres emberhitetlenségek közt jártam én is. Azért hunytam be a szemem, és azért hittem egy új látás szükségességében.. . Hunyt szemmel: így — új útra mutató, látó, láttató hanggal a mély gyökerű titkok egyszerű szavát kibökni: Ember. Megtántorodni a kapott szótól, a pillákat tágra, mereven, kérőn felrántani... És nézni a hömpölygő hullámokat, érezni, továbbadni a lüktetést, a tapogatózó keresést, a rátalálást, a testvérritmust. Felujjongó zene, bocsánat, békülés, jövő — Élet: a szeretet melegsége... Testvér .. .”16 Innentől kezdve írásaiban észrevehetően megnövekszik a szó ereje, dinamizmusa, zeneisége, grammatikai alakjának jelentősége. A koncentráltság, váratlan szókapcsolás, a helyes dinamikájú szavak többszöri ismétlése és az ismétléssel a fokozáslehetőségben rejlő erő kihasználása,17 a csupa ige, a nagy kezdőbetűvel is hangsúlyozott infiniti-
