Irodalmi Szemle, 1987

1987/3 - NAPLÓ - Turczel Lajos: Pázmány Péterről

Habsburg-párti, mert a török kiűzésének lehetőségét helyes reálpolitikai érzékkel a Habsburg-dinasztiától remélte. És Habs- burg-pártisága a dicstelen utódokkal el­lentétben sohasem fajult nemzetárulássá. Ezt egyrészt az tanúsítja, hogy a Habsbur­gok szolgálatában hazája alkotmányos jo­gainak biztosítására is folyamatosan töre­kedett, másrészt I. Rákóczi György erdélyi fejedelemmel a lehetőségekhez mérten már jó kapcsolatokat tartott, és az önálló Er­délyt a nemzeti függetlenség megőrzése egyik fő pillérének tekintette. Magas egyházi méltóságában a legjelen­tősebb tettet a nagyszombati egyetem meg­alapításával hajtotta végre. Korábban már Pozsonyban középiskolát, Nagyszombatban és Bécsben pedig papneveldét létesített. A százezer forinttal 1635-ben megalapított egyetem közel másfél századig működött Nagyszombatban, míg aztán 1777-ben Bu­dára helyezték. Az egyetemi várossá emel­kedő Nagyszombat a Habsburg-uralta or­szágrész kulturális központjának számított. Ezt a szerepét nagyban elősegítette az egyetem mellett működő nyomda és hatal­mas könyvtár. Pázmány az általa alapított intézmény fejlődését csak rövid ideig kí­sérhette figyelemmel. 1635-ben már bete­geskedett, s két év múlva, 1637. március 19-én Pozsonyban meghalt. Holttestét a koronázó dómban temették el. A kriptája ma már — a dóm utólagos építkezései következtében — hozzáférhetetlen, de a szentély északi falába illesztve látható a szobra, melyet Fraknól Vilmos püspöknek, az első Pázmány-monográfia szerzőjének megbízásából 1914-ben Rigele Alajos hely­béli szobrász készített. Pázmány nagyarányú magyar nyelvű iro­dalmi tevékenysége szoros kapcsolatban volt politikai és egyházi-vallási törekvé­seivel. Az ellenreformációs vallásos iroda­lom fő műfajait: a vitairatot, a hitbuzgal- mi elmélkedést és a prédikációt magas művészi szinten művelte. Nagyszámú vita­iratából a legjelentősebbeket Magyari Ist­ván és Alvinczi Péter kálvinista prédiká­torok ellen írta (Felelet, Nagyszombat 1603; Öt szép levél, Pozsony 1609), s hit­vitázó tevékenységét egy hatalmas össze­foglaló munkának, a Kalauznak a meg­írásával tetézte be. Ezt a művet, mely 1613-ban Pozsonyban jelent meg, Pázmány marxista elemzője, Klaniczay Tibor, mo­numentális barokk alkotásként fogja fel: „Irodalmunk első monumentális arányú, minden ízében átgondolt, szervesen meg­alkotott gondolatépítménye, szerkezete és személyes érdekeltsége révén eredeti al­kotás, egyben a magyar teológiai-filozófiai műnyelv fejlődésének is fontos állomása.” Pázmány hitbuzgalmi műveiből a pro­testánsok körében is népszerűvé vált Imádságos könyv (Grác 1606) emelkedik ki, valamint az a bravúros fordítás, me­lyet Kempis Tamás Imitatio Christi című misztikus művéből készített (Krisztus kö­vetése, Bécs 1924). Száznál több prédiká­ciót tartalmazó könyvét (Prédikációk, Po­zsony 1636) az alsópapság munkájának megkönnyítésére írta; a prédikációk nagy részét a koronázó dómban mondta el. Irodalmi munkássága eszmei vonatko­zásban ma már érdektelen, de nyelvi és stilisztikai szempontból rendkívül becses. Korának — olyan jeles kortársak mellett, mint Magyari István és Alvinczi Péter — ő volt a legművészibb prózaírója, stilisz­tája, s az egy évszázaddal később fellépő Mikes Kelemenig senkit sem lehet egyen­rangú vetélytársként melléje állítani. Rendkívül finom és összetett stílusérzéke abban is megmutatkozott, hogy mindegyik műfajban más stílusárnyalatot használt. Az értelmi meggyőzést szolgáló vitairatok­ban — a mondanivaló logikus felépítése mellett — bőven alkalmazza a humor és szatíra eszközeit, és gyakran él a stílus- paródia, a kíméletlen gúny és pamflet le­hetőségével. Az érzelmi hatásra törekvő hitbuzgalmi (ájtatossági) művek hangja meghitt, gyöngéd és bensőséges. Az er­kölcsi nevelést célzó prédikációkban rend­kívül gazdag a kor mindennapi életéből merített tanulságos és ötletes példaanyag és az életbölcsességet tömör formában ki­fejező közmondás- és szólásanyag. A kép­gazdagság s a barokkos körmondatok ze­nei ritmusa mindhárom műfajban tág te­ret kap. A művek nyelvezete a korabeli művelt magyar köznyelvre, élőbeszédre támaszkodik, amelynek akkor igen erős népnyelvi telítettsége volt. Pázmány — jezsuita létére — tudatosan a nemzeti nyelvet használta. Ö az első mű­vészi prózafordítónk, aki az idegen nyelvű mű fordításánál azt a célt tűzte ki — és érte el —, hogy „olyan kedvesen foly­nék a szó, mintha először magyar ember­től magyarul íratott volna”.

Next

/
Thumbnails
Contents