Irodalmi Szemle, 1987

1987/2 - PÓDIUM - Kmeczkó Mihály: Számvallató I.

1. Konrád József

25 + 28 + 34 + 37 + 39 + 46 + 47 + 48 + 51 + 74 = 429

2. Kapitáiiová, D.

26 + 43 + 45 + 51 + 52 + 63= 280

3. Horváth Lajos

21 + 21 + 42 + 44 + 45 + 50= 223

4. Takáts Ernőd

23 + 31 + 35 + 40 + 45= 174

5. Gágyor Péter

24 + 28 + 31 + 33 + 37= 153

&. Prochrázka, M.

21 + 33 + 45= 99

7. Nagy A. László

20 + 68 = 88

8. Illés István

57= 57

9. Csendes László

53= 53

10. Szűcs János

41= 41

11. Holocsy István

39= 39

12. Kiszeljov, J. P.

27= 27

(A számok könnyebb összehasonlítása végett az egyes inszcenációk előadásszámát nem a bemutatók sorrendjében, hanem a legkisebb értéktől a legnagyobb felé haladva tüntettük fel.)

4.2.1. Azt már tudjuk, hogy a komáromi társulat produkcióinak átlagos előadásszáma a tárgyalt időszakban 42 (az 1982/83-as idényben a bemutatók megnövekedett száma miatt 34), míg a Thália Színpadon ez az érték kereken 40.

4.2.2. Ha ezeket a számokat tesszük meg kiindulási értéknek, akkor elfogadhatónak tűnik, hogy a 30 és 50 reprízszám közötti produkciók átlagos érdeklődést jelentenek. Amelyik ennél kevesebbszer került színpadra, az vagy gyöngén sikerült inszcenáció volt, vagy éppen ellenkezőleg: úttörő jellege miatt nem tetszett a közönségnek. Az ötvennél több előadást megért produkciók jelentették a közönségsikert — attól függetlenül, hogy egyikük-másikuk szakmai szempontból nagyon gyengének minősült.

4.2.3. Jó lenne azonban tudnunk: hol van az alsó és a felső határ? A közönség „ítélő- széke” előtt mi az „abszolút bukás” és mi az „abszolút siker”? (Nem óvatosságból tettük idézőjelbe ezeket a fogalmakat, csupán azt kívántuk hangsúlyozni, hogy ebben az esetben az értékítéletnek mindössze egyetlen kritériuma van: a közönség közvetlen

— és közvetett: a közönségszervezők munkájában tükröződő — véleménye. (Nos, tovább folytatva a számsort lefelé és felfelé, azt kell mondanunk, hogy a Mateszban az számít „abszolút bukásnak”, ha egy inszcenációra még tízszer sem kíváncsi a közönség. (Csak zárójelben említem meg, hogy adminisztratív beavatkozás is eredményezhet alacsony reprízszámot, s volt is erre példa a színház történetében.) „Abszolút sikernek” viszont az könyvelhető el, amit több mint hetven alkalommal tekintenek meg a nézők.

4.2.4. Mi a bukás és a siker csúcsa a Mateszban? Elvben olyan produkció is elképzelhető, amely nem éri meg a premiert, mert valamilyen oknál fogva nem kerülhet a közönség elé; vagyis a produkció elkészült, de az előadásszám 0 (nulla) marad. A krónikák az effajta balsikerű produkciókat is jegyzik. Más színházak gyakorlatából tudnék példát említeni, de emlékezetem és ismereteim szerint a Matesz egyik társulatánál sem fordult elő még ilyesmi. Ezzel szemben mindkét társulatnak voltak olyan produkciói, amelyeket tíznél kevesebbszer láthatott a néző. Komáromban pl. az Ember- botanika c. irodalmi színpadi produkció (Beke Sándor összeállítása és rendezése), amely mindössze 2 előadást ért meg, Kassán pedig Jean Paul Sartre Az altonai foglyok c. drámájából készült produkció, amelyet összesen 7-szer láthatott a közönség. Ez a két inszcenáció jelenti a Magyar Területi Színház két társulatában a sikertelenség mélypontját. (A színház vezetése azóta is óvakodik attól, hogy versekből szerkesztett műsort iktasson be dramaturgiai tervébe. Terven felül viszont évről évre nagyobb igyekezettel szorgalmazza az ilyen jellegű produkciókat.)

4.2.4.1, A bukásokkal szemben jóval több a színház mindkét társulatának emlékezetes („abszolút sikerű”) inszcenációja. A Thália Színpadon 77 előadást ért meg Carlo Gol- doni Két úr szolgája c. darabja, Tamási Áron Énekes madara pedig 80-at. A komáromi társulat 74-szer játszotta Méhes György A peleskei nótáriusát, de ennél a produkciónál az évek során kilenc sikeresebb is volt már. A legtöbb előadást eddig Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője érte meg (Jana Melichárková és Konrád József dramatizációjá- ban) — szám szerint: 86-ot. (A nagy sikerre való tekintettel a komáromi társulat 1980 májusában felújította ezt a művet, s a siker ekkor sem maradt el.)