Irodalmi Szemle, 1987

1987/2 - FÓRUM - Alabán Ferenc: Eredmények és időszerűségek

F ö fi ü M

hí

vja, 111. kineveli azt a kritikusi, irodalomtörténészi és kutatócsoportot, amely nemcsak a kockázatvállalásra lesz majd képes ezen a téren, hanem az adott erudíció megszervezésére és az eredményalkotásra is.

Csanda Sándor tanulmányaiban és kritikáiban ismertet, feltár, összevet és értékel, máskor felsorol, részben elemez, méltat, értelmez és tanulságokat von le. Stílusának jellemzője, hogy rendszerint tömörít, sohasem bonyolít, hanem célratörően summáz. Realista szemlélete nem tűri az elvonatkoztatásokat és az impresszionisztikus értékítéletet, mindig tényekkel érvel. Kutatói módszerével kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy hosszabb terjedelmű tanulmányaiban apró részletekig feltárja választott témájának összetevőit. Azt is meg kell látnunk azonban, hogy irodalmunk harmadvirágzásának eredményei közül kötetében csak irodalomtudományi, elméleti művekről és prózaírók alkotásairól mondja el a véleményét. Verskötetek, költészeti dolgok az utóbbi években nem ihletik kritikaírásra, s általában kevesebb bírálatot ír, mint az előző évtizedekben.

Fonod Zoltán a szerkesztés, az újságírás és a kritika területéről került az irodalom- történetírás egyes válfajainak műveléséhez. Aránylag későn jelentette meg első könyvét, de utána rögtön jelentkezett a másodikkal is. A Vallató idő után megjelenő Körvonalak c. kötete nem a kísérletező szemlélet, hanem elsősorban az összegező jelleg miatt érdemel figyelmet. A jórészt a nyolcvanas évek elején született felmérések, kritikák, irodalompolitikái jellegű írások határozott rendszerező elv, átgondolt szempont következetes érvényesítése nyomán kerültek egy kötetbe. A kordokumentum-jelleg mellett nem egy esetben irodalomtörténeti adalék kerül felszínre, bár a színvonal nem mindig egyenletes. Találunk itt enciklopedikus gyorsmérleget a csehszlovákiai magyar irodalom évtizedeiről, összefüggéskereséseket, közelképeket Az Útról, hagyományápoló cikkeket és küldetést vállaló emlékező írásokat. Tárgyilagos rövid értékelések és felsorolások segítségével tudja csak összefogni alig száz oldalon nemzetiségi irodalmunk eddigi évtizedeit. E főleg népszerűsítésre alkalmas módszer azonban hátrányokkal is jár, elsősorban hézagossága miatt, s lehetőséget ad az arányeltolódásokra is. A legtöbb esetben (és ez a jellemző!) Fonod Zoltán sikeresen alkalmazza és ötvözi a zsurnalisztikái és kultúrpolitikai esszé, valamint az irodalomkritikai eszközök nyújtotta alkotói lehetőségeket. Ez megmutatkozik alkalmazott módszerén és stílusán is. Fonod alapjában véve határozott ízlésű, realista szemléletű kritikus és irodalmi publicista. Általában azokhoz a témákhoz nyúl, amelyeknek lehetőségei a kritikusi értékmérce és módszer számára szervesen adekvátak. Sosem volt szándékában részletesen analizálni az egyes műalkotásokat, vázlatos elemzéseket végez inkább és a jellemző írói, költői jegyeket emeli ki és hangsúlyozza. Kötete írásainak külön érdeme a történeti szempontok érvényesítése, s mindennek alapján az objektivitásra való törekvés. Nem akar személyeskedéssel igazságot osztani. Más kritikusok (főleg Fábry Zoltán) és saját értékelésének közegébe ágyazza vizsgált anyagát. Kritikai alapállásának jellemzője az az eszmei-etikai-esztétikai igény, melynek ismertetőjegyeit és követelményeit így foglalta össze egy régebbi ankéton: „Hitelesnek, igaznak, tárgyszerűnek lenni — ez a kritika. A művet kell bírálni. A mű lehet zseniális, közepes vagy fércmű, lehet emberi, elkötelezett, társutas vagy kispolgári, a kritikának azonban a mi körülményeink között marxistának kell lennie.” Iránytű és követendő példa számára Fábry Zoltán emberi és alkotói attitűdje. Kritikai írásaiban, irodalomról szóló elvi fejtegetéseiben is mindig visszatér a „stószi remete” példaadó magatartsásához és szilárd alapot jelentő véleményéhez. Fónod a „Fábry-hagyomány” hatására alakítja ki koncepcióját, módszereit és céltudatosságát, ennek a mozgatóerőnek a jelenléte hatja át a kultúrpolitikai célok érdekében születő írásait, a múlt, a kapcsolatok, a szlovák és cseh szerzők, a politikai élet és általában nemzetiségi létünk irodalmi-kulturális vizsgálatát.

Az elmúlt öt év egyik lelkes és következetes kritikusa Szeberényi Zoltán, aki a csehszlovákiai magyar irodalom két világháború közti időszakának kutatása után napjaink irodalmi és kritikai termésével foglalkozik a legintenzívebben. A műfajok közül leginkább az irodalomkritikát és irodalomtudományt, valamint az irodalomtörténeti problémák feltérképezését és elemzését tartja legfontosabb területének, de bármelyik műfajhoz tartozó szépirodalmi alkotásról körültekintő kritikák formájában mondja el véleményét. Úttörő munkát végzett a csehszlovákiai magyar irodaiomkritika felmérését szolgáló tanulmányaival és válogatásaival. Kritikáiban azonban, amelyeket főleg az Oj Szóban és az Irodalmi Szemlében közöl, a műalkotások tartalmi és formai elemeinek