Irodalmi Szemle, 1987

1987/2 - Duba Gyula: Atomkor a Kis-Fátrában

Beletörődött, hogy nem tud mindent megírni, amit szeretne. Bért úr, a dilettáns is tehetetlen, vigasztalta magát, vergődik, mint pata a napon. (Gyerekkori emléke a kapa nyomán felszínre kerülő, fehér cserebogárpajor — patának hívták — kétségbeesett rángatózása a napfényben, a friss barna hantokon, az őrült tehetetlenség állapota. Hát ilyen Bért úr.)

Tegnap újra nála járt és kellemetlen helyzetbe hozta az írót. Sajnálta és megvetette Bért urat, nem akart rágondolni. Nézte a tájat, szürke felüljáró alatt haladt el a busz. Felettük zöld Volán kamion rohant, felvillant, és eltűnt a magasban, észak felé húz, szállítja a magyar marhahúst. Mindent szállítunk össze-vissza, hogy végül is sehol ne legyen semmi (nem igaz, de szellemes), lépten-nyomon kereszteződnek utaink, de végül is ravaszul elfutunk egymás felett — vagy alatt —, morfondírozott, s a következő pillanatban már ezt gondolta: marhaság . . .!

Ebből is láthatjuk, hogy az író meglehetősen vegyes lelkiállapotban volt. Zavart, de kedélyes állapotban, unottan bölcselkedőnek jellemezhetnénk helyzetét. Az utazás célja is hozzájárul derűs meditálásához, az autóbusz polgári védelmi tanfolyamra viszi a központi intézmények vezető dolgozóit. Megismertetik őket az atomtámadás elleni védekezés módjával és lehetőségeivel. Ámu- lásra késztető, mondhatnánk, komolytalanul komoly téma: hogyan védekezzünk az ismeretlen és elképzelhetetlen ellen?! Mintha az űrhajósnak azt mondanák: kiteszünk és ott hagyunk a Holdon, tegyél meg mindent, hogy életben maradj! Meg kell élned, mint Robinsonnak a szigetén! A résztvevők életében és gondolkodásában az ilyen tanfolyamok nem sok vizet zavarnak, általában szép környezetben rendezik őket, kényelmes viszonyok között. Alkalmat adnak kellemes találkozásokra s némi szórakozásra is, mintha elvontságukkal, kedélyes nyugalmukkal és egyáltalán nem drámai légkörükkel éppen azt cáfolnák, aminek megelőzése érdekében rendezik őket, a teljes pusztulást.

Semmi jele rajtuk, nézegette útitársait, hogy két teljes napig az emberiség ■dicstelen pusztulásáról elmélkedhetnek majd, kedélyesen beszélgetnek, jóltápláltak, gondjaikat otthon hagyták, örülnek, hogy kikerültek a hivatali ügyek és családi nézeteltérések légköréből. Az elvtársak majd szolidan kirúgnak a hámból, söröznek és boroznak a büfében, kártyapartit szerveznek, és boros- palackokkal a szobákba vonulnak, ott az elvtársnők jelenlétében illetlen vicceket mesélnek és malacságokat mondanak, csillognak és sziporkáznak, élvezik a szabadságot, aztán lefekiisznek. Nyugodtan alszanak, és frissen ébrednek, hogy újult erővel meghallgassák a világ pusztulásáról szóló legújabb elméleteket. Valaki azt mondta az autóbuszban, hogy este filmet vetítenek, szórakoztató játékfilmet.

Pöstyén előtt elfogyott az autópálya széles, szürke sávja, a városba érve áthaladtak a Vág hídján. Az író lenézett a folyóra, sima és fekete volt a víz tükre. Majd erdős dombok és völgyek, váltakozó emelkedők következtek, lejtőkkel és kanyarokkal, s az úttal együtt a motor hangja és munkája is megváltozott. Dinamikusabb lett, lassult és felgyorsult, elvékonyodott, majd megvastagodott, a moraj erősödésével fordított arányban csökkent a sebességük, a gép szinte emberként viselkedett. Emelkedőn másztak, majd lejtőn futottak, a kanyarokban lassítottak, és felgyorsultak az egyenes szakaszokon. Most még inkább tetszett a motor az írónak, élő szervezet, akárha ember volna, de az ereje nagyobb és kitartóbb. És milyen csodálatosan azonosul a természeti adottságokkal, könnyedén legyőzve őket...

Ismét Bért űr jutott eszébe, az öreg nem érzi a szavakat! Botfülű irántuk, mint aki énekelni akar, de nincs se hallása, se hangja. Nincs érzéke a fogai-